A lakásból való távozás gondolata is távol állt tőle, ám egy férfi harminc üzenete várta a rögzítőjén, mint egy kísértet, ami nem hagyja nyugodni.

New York vibráló világában játszódik Jon Lonoff Centiről centire című darabja, amely nem csupán egy újabb párkapcsolati dráma a szokásos házastársi civakodásokkal és a felsőközéposztály mindennapi dilemmáival. A középpontban Maureen áll, akit Marjai Virág lenyűgöző teljesítményével életre keltve ismerhetünk meg. Maureen a külvárosban él, fogászati asszisztensként dolgozik, és a darab nem a megszokott értelmiségi konfliktusokat boncolgatja, hanem egy szarkasztikus, szókimondó humorral fűszerezett, szerethető történetet mesél el. A Rózsavölgyi Szalon színpadán bemutatott előadás valódi élményt nyújtott.

Emelje fel a kezét, aki még sosem tapasztalta meg azt a fura érzést, hogy valamilyen okból kifolyólag (legyen az az életkor, a súly, a ráncok, vagy akár a pénztárca üressége – a lista folytatható) inkább a négy fal között maradna, semmint emberek közé menne. Munka után sokkal inkább az otthoni kényelmet választja, ahol a pizzarendelés és a sorozatmaraton a nap fénypontja. Persze, mindezt úgy, hogy senki se zavarja meg a békés kis világát (a felhalmozódott pizzás dobozok már úgyis elárulják a titkát), és még a telefoncsörgés is elérhetetlen távolságban marad. A hívásokat egy találó üzenetrögzítő tolmácsolja, amely így szól: "A sípszó után menekülni kell!"

Nos, a "Centiről centire" című előadás középpontjában Maureen áll, aki pontosan ilyen karakter.

És van-e valaki a környezetünkben, aki látszólag rendben van, küllemre gyönyörű, magabiztosan mozgatja a családi szálakat, mindenkinek mindent megszervez, de súlyos függősége belső bizonytalanságot takar? A kényszeressége összefügghet a külsővel (folyamatos plasztikáztatás, fogyókúra, túlzásba vitt testedzés, sminkelés), de megjelenhet munkamániában is - egyéb szerekről most ne beszéljünk.

Ő az, akit Sheila-nak hívnak.

Mi történik, ha a két karaktert összeeresztik, egy színdarabban testvérek lesznek, és bár nagyon szeretik egymást, időnkét meg tudnák fojtani a másikat egy pohár vízben, hiába akar jót az a másik, aki viszont nem érti az emiatti indulatot. Maureen (Marjai Virág) a legváltozatosabb helyekről rendel ételt, például a Boldog Sárkányból kínait, a hűtője tele van mogyorókrémmel és paradicsomszósszal (utóbbival minden feldobható, pizza, rosszkedv, kókuszpuding), Sheila (Dobó Kata) pedig két plasztikai műtét közben próbálja megmenteni és diétázásra fogni a húgát,

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a két nőhöz két férfi is kapcsolódik. Maureen és Joe (Hajdu Steve) még csak az első randi előtt állnak, és igazából még nem is ismerik egymást, ami feszültséget teremt a levegőben. Sheila férje, Kyle (Őze Áron) pedig igyekszik rendet tartani a két nővér között, diplomáciai ügyintézőként lépdelve ide-oda, ahol csak szükséges. Ám az ő gyengeségei – amelyek, mint azt már sejthetjük, valójában erősségek – egy idő után egyre inkább a felszínre kerülnek. És talán nem is baj, hogy ez így van.

Vétek lenne Jon Lonoff „Centiről centire” című művét (Dávid Judit fordításában) csupán a legáltalánosabb üzenetekre leegyszerűsíteni, mint például, hogy el kell hinnünk, elegendők vagyunk, szerethetők, és hogy nem szükséges folyamatosan önmagunkat ostorozni vagy még tökéletesebbé válni ahhoz, hogy elfogadjanak minket. Fontos, hogy merjünk vállalni és megosztani a sérüléseinket, a szégyenünket és a sebezhetőségünket – persze csak azokkal, akik valóban méltók a bizalmunkra, mint barátok, társak vagy családtagok. De velük mindenképpen érdemes ezt tenni.

Tehát érdemes újra és újra felfrissíteni ezeket a - manapság már gyakran emlegetett - tanácsokat, de most inkább arra szeretnénk fókuszálni, hogy egy igazán szórakoztató vígjátékról beszélünk, amely tele van kedves történettel, rengeteg poénnal, meglepetésekkel, valamint szívmelengető és humoros karakterekkel, akik komikus szituációkba keverednek.

Mindkét nő csodálatos és elbűvölő, ráadásul igazi jellemek, akiknek különböző karakterük még inkább kiemeli a színpadi jelenlétüket. Vérbeli komikusokként brillíroznak, hiszen mesterien váltják egymást a poénokkal, amelyeket nagyrészt Karácsony Ágnes dramaturg ügyes keze írt a darabba. A ritmus, amellyel dobálják és ütögetik a poénokat, egyszerűen lenyűgöző!

Mellettük a férfiak, ahogy az életben is tennék, kedvesen is finoman "rezegnek" velük: Hajdu Steve Joe szerepében egyáltalán nem harsány, nem akar mindenkénél viccesebb lenni, ellenben kedvesen esendő, egy étterem-tulajdonoshoz képest talán túlságosan is gyámoltalan. A Kylet életre keltő Őze Áron pedig igazi úriember, miközben természetesen ő is kedvesen esendő.

A karakterek stílusát és lelki mélységét kiválóan tükrözik Kiss Fabióla jelmezei: Marjai Virág dögös és vonzó megjelenése magabiztosságot sugároz, míg Dobó Kata lélegzetelállító eleganciája tökéletesen illik sikeres ügyvéd férjéhez, Kylehoz, aki mindig elegáns öltönyben tündököl. Steve pedig a legautentikusabb önmagát akkor mutatja meg, amikor bőrig ázik, és még egy törölköző is felkerül a fejére, ami a humoros, laza oldalát tükrözi.

Az előadás egyetlen, zárt világban zajlik, Maureen otthonában, ahol a modernista fotel, a könyvespolc és egy különös, sajátos értelmezésű házi oltár teremtik meg a hangulatot. Természetesen nem hiányozhat a hűtőszekrény sem, amely tele van ínycsiklandó finomságokkal (díszlettervező: Enyvári Péter). Maureen csak nagy nehézségek árán engedi be Joe-t ebbe a szentélybe, akit még a pokróc stílusban megfogalmazott üzenetek sem tántorítanak el attól, hogy harminc üzenetet küldjön. Azonban a boldog vég kimenetele nem mentes a sok-sok bonyodalomtól és váratlan fordulattól, amelyek végül elvezetnek a megoldáshoz.

A Rózsavölgyi Szalon bemutatóján a közönség hangulata szinte átszőtte a levegőt, ahogy a nők kisebb csoportokban beszélgettek. Az egyik asztaltól a következő párbeszéd szűrődött ki: "Ez a darab rólam szól." Erre a barátnője mosolyogva válaszolt: "Nem, inkább rólam." Így hát, mindenki megtalálja a saját szálát a történetben. Ahogy a nézők nevetnek vagy éppen hazafelé tartanak, az előadás során hallott gondolatok és "üzenetek" fognak felidéződni bennük, amelyek mély nyomot hagynak a szívükben.

Őze Áron rendezése visszafogottan hat, az előadás során a másfél óra alatt nincsenek felesleges díszletek vagy látványos trükkök. Olyan érzésünk van, mintha egy New York-i külvárosi lakásba lesnénk be, ahol a hétköznapok valósága bontakozik ki előttünk. A színpadon megjelenő üres pizzás dobozok szimbolizálják Maureen belső átalakulását, amely fokozatosan, centiről centire zajlik, rendet teremtve a káoszban.

Ha eddig tanácstalan volt, mivel okozhatna örömet a barátnőjének karácsonykor, most végre rátalált a tökéletes ötletre!