A Sony jogi lépéseket tett a kínai Tencent ellen, mivel úgy vélik, hogy a Tencent másolta a Horizon-sorozatot. A per célja, hogy védje a saját szellemi tulajdonát és megakadályozza a hasonló projektek további megjelenését.

A Sony vállalat jogi lépéseket tett a kínai videójáték-óriás, Tencent ellen, hivatkozva a szerzői jogok és védjegyek megsértésére. A vád szerint a Tencent által közzétett, Light of Motiram című új játék nyilvánvalóan másolja a Sony Horizon sorozatának jellegzetes elemeit – értesült a Reuters.
A Horizon egy posztapokaliptikus sci-fi szerepjáték franchise, első része 2017-ben jelent meg, a sorozat játékai pedig kizárólag PlayStationön és PC-n játszhatóak. A Sony szerint a Tencent megkereste őket egy lehetséges Horizon-kollaborációval, de ők ezt elutasították, a Tencent ezután jelentette meg a fent látható trailert.
A videó megtekintése után egyértelmű, hogy erős párhuzamok fedezhetők fel a Sony játékával, amely a törzsi kultúrát és a modern technológiát mesterien ötvözi. Ez a vizuális világ a Light of Motiramban is megjelenik, és a Horizonból jól ismert robotállatok is feltűnnek benne. A Sony jogi lépéseket tett, és a bíróságtól nemcsak egy pontosan meg nem határozott összegű kártérítést kér, hanem a szellemi tulajdonjogai megsértésének megakadályozását is. Jelenleg azonban sem a Sony, sem a Tencent nem kívánt hivatalos állásfoglalást tenni az üggyel kapcsolatban.
A Tencent Kína egyik legnagyobb technológiai óriása, amely számos videójáték-gyártó vállalatot tömörít a portfóliójában. Különösen figyelemreméltó a Riot Games, amely a népszerű League of Legends és a Valorant játékok mögött áll. Emellett a Tencent érdekeltséget tart fenn a Souls-sorozatot fejlesztő FromSoftware-ben is. A cég jelentős részesedéssel bír a francia Ubisoftban is, és korábbi pletykák szerint akár a teljes vállalat megvásárlása is szóba került.