A szír kormányerők elhagyták az ország második legnagyobb városát, miközben az iszlamista lázadók ellen irányuló ellentámadásra készülnek.

A szír hadsereg elhagyta Aleppót, az ország második legnagyobb városát, ahol az iszlamista lázadók térnyerése egyre nyilvánvalóbbá válik – számol be róla a BBC. A brit Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (SOHR) szerint a szerdán kezdődött konfliktus következtében már több mint háromszáz ember, köztük legalább húsz civil vesztette életét. Bassár el-Aszad elnök azt ígérte, hogy amint megérkeznek az erősítések, a kormányerők ellentámadást indítanak az iszlamista lázadók ellen.

A hadsereg szombaton először nyilvánosan elismerte, hogy az al-Kaida terrorhálózatából kivált Hajat Tahrír as-Sám (HTS) milícia váratlan támadása révén sikeresen behatolt a kormányerők által ellenőrzött Aleppóba. Szombat délután a kormánycsapatok bejelentették, hogy elhagyják a várost, amelyből forradalmi eseményekről érkeztek hírek. A helyiek a falakról letépkedték Aszad elnök portréit, és még az elnök 1994-ben elhunyt bátyjának monumentális lovasszobrát is ledöntötték.

A dzsihadista erők és szövetségeseik pénteken megkezdték a bevonulást Aleppóba, miután két napig tartó offenzívát folytattak, ezzel véget vetve az évek óta tartó viszonylagos békének az északnyugat-szíriai városban. A 2011-ben kirobbant polgárháború következtében a damaszkuszi kormány orosz és iráni támogatással 2015-re jelentős területeket tudott visszafoglalni az elhódított területekből.

Related posts