Az éhezők viadalai párhuzamba állíthatók az amerikai táncmaratonokkal, ahol a résztvevők nemcsak a fizikai állóképességüket teszik próbára, hanem a stratégiájukat és kitartásukat is. A versenyek során a táncosok órákon át küzdenek, hogy megőrizzék helyüke
A gazdasági világválság és visszaesés idején - ami az Amerikai Egyesült Államokban 1929-től egészen 1941-ig eltartott - jellemzőek voltak a hosszasan elnyújtott táncversenyek, amelyek néha hetekig is eltartottak. A résztvevők elsősorban a pénzdíjért szálltak versenybe, de sokan egyszerűen az ingyen szállás és étkezés miatt, amit erre az időszakra biztosítottak a gyakran szegény és éhező benevezetteknek.
Az elérő szabályok érvényben voltak, azonban a táncosok számára alapvető elvárás volt, hogy lábaik folyamatosan mozgásban legyenek. Persze, a fáradtságra való tekintettel néha megengedett volt egy-egy rövid pihenő beiktatása is.
Az egyik 1930-as chicagói táncmaratonon például a verseny 145. napján még mindig 9 pár vonaglott a parketten.
Néhányan – köztük például June Havoc, aki később a Broadway színpadának egyik kiemelkedő alakja lett – "professzionális" táncmaratonistákká váltak, akik szinte bármikor, akár egy szempillantás alatt is képesek voltak elaludni a rövid szünetekben. A Sydney Pollack rendezésében készült, 1969-es "A lovakat lelövik, ugye?" című film, amelyben Jane Fonda és Michael Sarrazin látható, hitelesen idézi fel a táncmaratonok világát. Ennek egyik oka, hogy a film alapjául szolgáló, azonos című regényt Horace McCoy írta, aki a világválság idején egy ilyen táncos szórakozóhelyen dolgozott kidobóként, így első kézből tapasztalta meg a maratonok hátborzongató valóságát.
A versenyeket szurkolók sokasága követte figyelemmel, ami lehetővé tette a showműsorok szervezői számára, hogy jelentős profitra tegyenek szert. Ez világosan tükrözi, milyen hatalmas igény van arra, hogy nézők a megalázó helyzetekbe sodródó emberek kínjait figyeljék. Az események nem maradtak kritikák nélkül; sokan kifogásolták, hogy ezek a műsorok lealacsonyítóak és kegyetlenek, gyakran pedig fizikai és mentális összeomlásokat okoznak. Ezt a film is élesen bemutatja, amikor az egyik táncosnő hisztériás rohamot kap, míg a másik a kimerültség miatt idegösszeomlást él át, a végkimenetel pedig szinte mindig tragikus.
Az 1930-as évek végére a táncfesztiválok láza elhalványult, és számos amerikai városban végleg betiltották a maratoni táncversenyeket, amelyek valaha a fiatalok mulatozásának szimbólumai voltak.
