Az egykori miniszterelnök titkos viszonya - színes, magyar dráma a történet színpadán | 24.hu

Gyurcsány Ferenc kilépője a heti hírlevelünk bevezetőjében köszönti olvasóinkat.

Már korábban is említettem, milyen lenyűgöző volt szemlélni, ahogy a fiatal Gyurcsány Ferenc – akinek színre lépését talán a legjobb "megérkezésnek" nevezni – miniszteri bemutatkozását tartotta gyermek-, ifjúsági és sportügyi tárcája élén. Az esemény során olyan magabiztossággal és dinamizmussal uralta a kormányzati sajtótájékoztatót, hogy világossá vált: ambíciói messze túlmutatnak az ifjúságügy és a sport világán. Utólag talán merjük azt is feltételezni, hogy ezek a területek valójában sosem voltak igazán a szívügyei.

Hat-hét csatakos évvel és egy bukással a hátunk mögött, egy háttérbeszélgetés keretein belül találkoztunk (ez az a ritka pillanat, amikor újságírók kezdeményeznek, és az érintett is hajlandó részt venni, még ha a saját érdekei nem is ezt diktálják éppen - erről a különleges műfajról és helyzetekről nemrégiben beszélgettünk az Első kézből podcastban Nagy Gergely Miklóssal és Pető Péterrel). Még 2010 előtt jártunk, a sokadik esélylatolgatás után felmerült bennem a kérdés: mi értelme volt beleállni a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló 2004-es népszavazás ellenzői pozíciójába, amikor már akkor is látható volt, hogy a bumeráng vissza fog térni, és az arcunkba csapódik?

Az én kérdésem hatalomtechnikai volt, a válasz - mintha egy gombot nyomtak volna meg az exkormányfőn - pátoszos és elvi, valamelyikünk nyilván félreértette a szituációt, nagyobb eséllyel én. Az érvrendszert ismertem, úgyhogy már a válasz közben azon gondolkodtam, tényleg ez-e a válasza egy egyébként tényleg fonák múltbéli helyzetre, vagy ezt a választ tanította meg magának akkor, amikor valamilyet meg kellett: szóval hogy szerepben van-e.

A konkrét ügy kapcsán nem tudok határozott választ adni, de biztos vagyok benne, hogy valaki, aki mesterien fogalmaz, egy lenyűgöző könyvet írhat arról, hogy a 2010 és a tegnapelőtt közötti események során mennyi szerepet játszott az egó és mennyi a politikai taktikázás. Mindenesetre, rejtélyes időzítéssel és egy kis csendet hagyva maga után, eltűnt az utolsó magyar miniszterelnök.

Aki a hatalmat nem csupán a napi rutinfeladatok újraalkotására kívánta felhasználni, hanem arra, hogy valódi változást és fejlődést hozzon a világba.

(Technikai lábjegyzet a Bajnai Gordon-ultráknak, mielőtt levelezni kezdünk: mire nála kiderült, mire szeretné, már nem volt miniszterelnök.)

A térkép kétségtelenül egyszerűbbé válik Gyurcsány és a borítékolható távozásra ítélt - végső soron köré épült - párt nélkül. Komjáthi Imre MSZP-elnök tökéletes riposztja most éppen nem úgy cseng, ahogy tervezte: jönnek ők, viszlát, viszlát. Ugyanakkor abban van igazsága, hogy ennek az országnak egyszer jól jönne egy valóban érdemi baloldali alternatíva.

A kilencvenedik születésnapja apropóján Nagy József által kérdezett Csányi Vilmos nem kifejezetten a nagyinterjú első részében fogalmazta meg a gondolatait, hanem inkább az élet mélyebb értelmére reflektálva osztotta meg nézeteit, ám ez a megközelítés itt is tökéletesen illik a témához.

Mindenkinek eljön az ideje, hogy távozzon. Még azok is, akik a legközelebb állnak hozzám. Én magam is el fogok menni. Ezért minden kapcsolat csupán pillanatnyi. Minden, amit megélünk, múlandó.

- az antilopok példáján keresztül kezdi el kifejteni a gondolatait.

Ami, mint végső tanulság, amilyen szomorú, annyira reménykeltő is egyben.