**Babonák szövevényében: Luca, a jóságos és a boszorkány titkai** A hiedelmek és babonák varázslatos világába lépve Luca története különleges fényben tűnik fel. A hagyományok szerint Luca nem csupán a jóság megtestesítője, hanem a titkokkal teli boszorká
A magyar néphagyományban kevés olyan jeles nap van, amely annyi érdekes szokással, hiedelemmel, jóslással és tiltással bír, mint Luca napja, december 13-a. A néphit különösen kétféle Lucát különböztet meg: az egyiket jóságosnak, a másikat pedig boszorkányosnak tartják. A boszorkányos Luca képzete vált elterjedtebbé a hagyományokban. Ezen a napon nem csupán a termékenység varázslására nyílt lehetőség, hanem a házasságok, halálok és időjárás megjóslására is, emellett pedig számos női munkát is tiltanak, hogy megőrizzék a hagyományos hiedelmeket.
December 13. a Gergely-naptár életbe lépése előtt az év legsötétebb napjának számított, eltérően a mai téli napfordulótól, ami december 21-re, esetenként 22-ére esik. Ezért is lehet az, hogy megszülettek a Luca-napi termékenységi játékok, de ez a nap alkalmas volt a házasság-, halál- és időjóslásra is.
A Luca napja Szent Lúciához fűződik, aki egy előkelő siracusa család sarjaként látta meg a napvilágot az 5-6. század fordulóján. Egy különleges úton kísérte el beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulásért esedezzenek. Ágota, a bátor vértanú, ígéretet tett Lúciának: szüzessége és szeretete jutalmául az Úr segítségével olyan nagyszerű dicsőséget fog szerezni Siracusának, amilyet Cataniának adott vértanúságával.
Lúciát, a bátor szűzet, állítólagos vőlegénye, egy pogány ifjú hurcolta a bíróság elé, bosszúvágytól fűtve, hiszen a házasság és a hozomány illúziója szertefoszlott. A kínzások, amelyekben részesült, a legkülönfélébb formákat öltötték, de Lúcia hite és imádsága olyan védelmet nyújtott számára, hogy a fájdalom nem tudott hozzáférni a lelkéhez. Végül, a bíró parancsára, egy karddal döfték át a torkát, de a halál nem érkezett azonnal. E szörnyű állapotában is, a hite és bátorsága nem csökkent, sőt, tanította a körülötte lévőket, akik csodálattal figyelték. Csak akkor adta fel lelkét, amikor egy sietve érkező pap kezéből magához vette az utolsó kenetet, így teljesítve be küldetését a hit és az önfeláldozás nevében.
A katolikus.hu ír arról, hogy tiszteletének első bizonyítéka egy 5. századi sírfelirat a siracusai Szent János-katakombában; neve belekerült a római kánonba is. A 6. században mozaikképet készítettek róla Ravennában. A nép és hivatalosan az egyház is már az 5-6. században tisztelte, erről a korabeli misekönyvek tanúskodnak.
Luca napja nem csupán az új év kezdetének ígéretét hordozza magában, hanem a vele járó aggodalmakat is. Ekkoriban voltak a leghosszabb éjszakák, amikor a sötétség félelmetes alakokat szült, és a gonosz erők, bűbájosok, valamint rontások ideje köszöntött be. A középkori Európa népének tudatában, a házi oltárok mellett tisztelt Szent Luca mellett ott élt egy másik figura is: a boszorkányos, ármányos Luca, akit lucapucának, lucának vagy lucaasszonynak hívtak. Ezt a különös kettősséget Molnár V. József „Kalendárium, az esztendő körének szokásrendszere” című művében is megörökítette.
Luca napja nem csupán a hagyományos ünneplés ideje volt, hanem a tiltások időszaka is, hiszen a néphagyományok szerint ezen a napon végzett munkálatok – mint például a fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés és meszelés – tilalmainak megszegőit súlyosan megbüntették. Luca napja előestéjén a falusiak különféle csínyeket eszeltek ki: elcsenték és elcserélték a kapukat, szalmát szórtak a lányos házak elé, és az ajtókat eltorlaszolták, sőt, voltak, akik a tetőn újra összeszerelték az ajtókat, miután szétszedték őket. Az utcákon Lucának öltözött, 3-6 fős alakoskodó csoportok vonultak fel, különösen a magyar nyelvterület északi részén, de a déli területeken is megjelentek. A házak falaira a mésszel írt Luca név is felkerült, ezzel is ünnepelve az alkalmat, miközben a közösség szellemi örökségét ápolták.
E naphoz számos hagyomány kapcsolódik, mint például a vénlánycsúfolás, az alakoskodás és a köszöntések, amelyek mind különleges színt visznek az ünneplésbe.
A köszöntő szokások tekintetében Nyugat- és Dél-Dunántúlon lucázni, kotyolni, palázolni jártak. Az előbbi területen "Luca-Luca kity-koty", utóbbin "Kity-koty, kity-koty" volt a köszöntő kezdő sora, az utóbbi terület egy részén: "Luca fekszik ágyában". A Garamtól az Ipolyig eső területen heverés volt a köszöntő neve. A szöveg kezdete itt: "Lucát jöttem köszönteni" vagy: "Vas legyen fazekjuk..." Nyugat-Dunántúlon a köszöntést, a lucázást szalmával, Dél-Dunántúlon pedig a kotyolást tűzifával, északon a heverést fenőkővel, vassal végezték.
A zöldsarjasztás a szerelem és a termékenység jelképévé vált, ahol Luca, mint Jézus menyasszonya, különleges házasságszerző szerepet játszott. Hercegszántó sokác hagyományai között megfigyelhető, hogy a kislányok virágkoszorúkat fontak hajukba, így varázsolva szüzességet Luca napja és karácsony között. Ez a szokás mélyen gyökerezik a kultúrában, és a lányok ártatlanságát és tisztaságát hirdeti az ünnepek közeledtével.
A lucabúza a gazdagság és bőség jelképének számított. Ha karácsonyra a cserépbe ültetett magok szépen, dúsan megnőttek, az a család jólétének ígérete volt. Tápén szívesen emlegették a lucabúzát e szavakkal: "Nézd, milyen szépen kinyílik, jószágom legelője, zöld mezeje."
Luca kalendárum
Az ország különböző részein e napon készítettek lucakalendáriumot, mely szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal.
Egy másik időjósló módszer, a hagymakalendárium szerint egy fej hagymát tizenkét szeletre vágtak és a szeleteket megsózták. A hiedelem szerint az a hónap lesz csapadékosabb a következő esztendőben, amelyiknek megfelelő szelet benedvesedik.
Ezen a napon indult meg a lucaszék készítésének folyamata, amelynek határideje karácsonyra esett. A népi hiedelmek szerint, aki az éjféli misén erre a különleges székre lépett, tanúja lehetett a pap ruháját leső ördögnek vagy a falu boszorkányának. A lucaszékről a készítője még azt is felfedezhette, hogy kik azok, akik ártó szándékkal közelítenek hozzá.
Luca pogácsa egy különleges finomság, amely a téli ünnepekhez és hagyományokhoz kapcsolódik. Ezt az ízletes péksüteményt gyakran készítik el a Luca napján, december 13-án, a karácsonyi készülődés részeként. A pogácsa omlós tésztája és gazdag íze minden falatban megidézi a meghitt ünnepi pillanatokat. A Luca pogácsa titka a gondosan válogatott hozzávalókban rejlik: friss liszt, vaj, tejföl és fűszerek, amelyek együtt harmonikus ízélményt nyújtanak. A tésztát ügyesen formázzák, majd aranybarnára sütik, hogy kívül ropogós, belül pedig puha és zamatos legyen. Tradicionálisan a Luca pogácsát családi összejöveteleken, baráti találkozókon kínálják, nemcsak a finom íze miatt, hanem mert a készítése során sok jókívánságot is megfogalmaznak. Ezzel a süteménnyel nemcsak a gyomrunkat, hanem a szívünket is megörvendeztetjük, hiszen a közös sütögetés öröme és az ünnepi hangulat mindannyiunk számára felejthetetlen élmény.
Kiskunságban a Luca pogácsába gyűrűt sütöttek, ha az eladófélben lévő lány találta meg, akkor rövidesen férjhez ment. De a pogácsa sütése haláljóslásként is szerepelt egyes vidékeken. Szeged környékén a lucapogácsát jó sok zsírrak készítették és sütés előtt apró tollakat szúrtak bele, minden családtagnak külön-külön. Akié sütés közben elégett, az hamarosan meghalt.
A lucapogácsába rejtett ércpénz valaha szerencsehozó talizmánként szolgált, és a legközelebbi vásáron ezzel a kincsel bővítették a vásárlóerejüket. A pénz aztán vagy a Szent Antal-perselybe került, vagy a koldusoknak adományozták. Manapság azonban a pogácsában rejtőző szerencsepénz már inkább játékos kalandokká vált, főleg a gyerekek körében, akik izgalommal keresik a rejtett kincseket. A zalai vendek napfelkeltével együtt kenyérlisztből hatalmas pogácsát formáznak, amelyet aznap a jószágoknak kínálnak, így a hagyományok is életben maradnak.
Némely helyen az asztalfiókba is tesznek a pogácsából, hogy alkalomadtán porrá zúzva, valamelyik megbetegedett jószágnak adják. Más vend falvakban pogácsaként kukoricamálét (kelešica) sütnek a család és a jószág számára; régebben ez kölesből készült, és hatásosnak vélték kutyaharapás ellen is. A gyakorlatnak szlovén és stájer párhuzama is ismert. A pogácsa morzsájából a tápaiak a tehén elé, a ló abrakjába is szoktak szórni.
