A "Kőszívű ember fiai" című regény népszerűsége ellenére, a szereplők közül egyesek mégis úgy döntöttek, hogy elhagyják hazájukat.
Sok híres színésznővel és színésszel dolgozott együtt, mint például Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán
Az ifjú Nádasi Myrtill előtt fényes jövő ígérkezett, hiszen a Vígszínház már akkor a második otthonának számított. Nap mint nap olyan neves művészekkel dolgozhatott együtt, mint Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva. A "Kőszívű ember fiai" című filmet 1964-ben forgatták, és Myrtill még részt vehetett a hazai bemutatón, mielőtt 1965-ben London felé vette az irányt, ahol férjhez ment és új életet kezdett. Ma, 81 évesen, immár hatvan éve boldog házasságban él férjével, Sásdy Péterrel, és továbbra is a brit fővárosban található otthonukban élvezik a közös éveiket.
Különleges szépség volt, és Várkonyi Zoltán egyik igazi kedvence. Mindezek együtt formálták azt az utat, amely 17 éves korában a Vígszínházhoz vezette Nádasi Myrtillt. Szinte gyermeki ártatlansággal lépett a színpadra, szerződését pedig nem más, mint a neves balettmester édesapja, Nádasi Ferenc írta alá. Azonban senki sem tekinthette őt újoncnak, hiszen már aprócska lányként, mindössze 11 évesen, Sulyok Mária partnereként tündökölt a Víg legendás színpadán egy szovjet darabban. Bár ez már rég volt, Nádasi Myrtill minden apró részletre pontosan emlékszik, és noha évtizedek óta Londonban él, még mindig kifogástalan magyarsággal mesélt nekünk az életéről.
- Balerinának készültem, táncszínházba jártam, 10 évesen már az Opera színpadán állhattam, mégis színésznő lett belőlem. Mindössze tizenegy éves voltam, amikor debütáltam a Vígben. Bevallom, eleinte nagyon féltem Sulyok Máriától, igazi nagyasszony volt a mély hangjával, hogy aztán egyszer csak ott találjam magam az öltözőjében, vele együtt készüljek a darabra. Ő festett ki, ő igazította meg a hajam és ő simogatott meg színpadra lépés előtt. Haláláig jóban voltunk. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de én lettem aztán a vígszínházi gyerek. Rendszeresen hívtak különböző darabokba, s amikor tizenhét évesen már igazi szerződést kötöttek velem, otthonosan mozogtam ebben a csodálatos teátrumban. Az élet ajándékának tartom, hogy a legnagyobb színészekkel játszhattam együtt. Ruttkai Éva volt a díva, a színház első számú művésze, ma azt mondanák, hogy a legnagyobb sztárja. Rengeteget segített nekem. Miként Latinovits Zoltán is, aki egyszer egy Milan Kundera darabban a férjemet alakította. Sokszor mondták nekem később, amikor olykor hazatértem, hogy óriási karrier várt volna rám itthon. Lehet, de ezen már nem tudok változtatni. S nem bánok semmit, mert amikor 1965-ben turista útlevéllel Londonba repültem, várt rám egy férfi, Sásdy Péter, aki nem sokkal később feleségül vett, s aki szerencsére olykor ma is fogja a kezem.
A "Kőszívű ember fiai" már a premier napján hatalmas sikert aratott, és Várkonyi Zoltán remekműve azóta is lenyűgözi a közönséget. Nádasi Myrtill, mint Baradlay felesége, a történések középpontjába került, és valószínűleg jelentős szerepek vártak volna rá a hazai színpadokon. Ám titokban, egy este, összecsomagolt, és egy búcsúlevelet írt csupán Várkonyi Zoltánnak. Ezt követően, egyedül, elindult, hogy felfedezze a világot.
Az élmények tengerében úsztam, amelyeket a Vígszínház színpadán és a filmforgatások forgatagában gyűjtöttem. Különleges ajándékként éltem meg, hogy Latinovits mellett állhattam, akinek a tehetsége és kiszámíthatatlansága mindig izgalomban tartott. Várkonyi Zoltán igazi mentorom volt; ha neki nem köszönhettem volna, valószínűleg sosem szerepelhettem volna A kőszívű ember fiaiban. Emlékszem, amikor a Habsburg katonák meggyaláznak, ő a legnagyobb természetességgel tépte le a blúzomat, ami a stábtagok és kollégák arcán döbbenetet okozott. „Így lesz hiteles!” – mondta, és ezzel mindent elmondott a színházról. De Várkonyi nemcsak a színpadon volt figyelmes; az első forgatási szünet után, amely négy hétig tartott, meglátott a Filmgyár folyosóján, és rémülten kiáltotta: „Te jó ég, elhízott a dívám!” Személyisége és megfigyelőképessége mindig lenyűgözött.
A 65-ös disszidálásom után már három év elteltével brit állampolgárként térhettem vissza. Amikor a hatodik kerületi rendőrségen várakoztam az útlevelemhez szükséges pecsétre, egy kis félelem fogott el. De szerencsére minden rendben ment, és visszatérhettem Londonba, ahol azóta is élek. Két gyönyörű lányom született, és már két unokám is van, ám egyikük sem beszél magyarul. Soha nem éreztem honvágyat, csupán a Vígszínház hiányzott, és az nagyon. Szerepeltem angol és amerikai filmekben, felléptem londoni színházakban, de sosem éreztem magam otthon, jó lett volna egy társulat tagjának lenni. Férjemmel néha hazalátogatunk; ő is '56-ban hagyta el az országot. Tíz éve jártunk Budapestre, amikor megjelent a "Piruettek és ábrándok" című könyvem, és másfél éve is visszautaztunk, hogy tiszteletünket tegyük édesapám emléktáblája előtt a Dalszínház utcában. A legfájóbb, hogy időnként ránézek a naptáramra, és látom a nevek áthúzva: Mécs Károly, Harkányi Endre és a többiek. Mindannyian eltávoztak. Szerencsére a legjobb barátnőm, Halász Judit még itt van, és vele gyakran beszélgetek, főleg a színjátszásról és a Vígszínházról... - zárta gondolatait Nádasi Myrtill.
