Félelmetes brutalitás jellemezte a tatabányai 6-os telepen bekövetkezett gyilkosságot, amely sokkolta a helyi közösséget. Az esemény részletei megrázóak, és a bűncselekmény körüli rejtély csak fokozza a feszültséget a környéken.

Rengeteg elhanyagolt és önkormányzati tulajdonú lakás van a telepen, ahol a gyilkosság történt

Tatabánya külvárosában, a 6-os telepen, ahol a múlt emlékei még mindig élénken felsejlenek, egy különös ellentmondás rajzolódik ki. Az itt található házak között akad olyan, amely már közel egy évszázados, a vájárok számára épült, amikor a bányászat virágzott. Az utca képe vegyes: míg egyes részek rendezettek és vonzóak, mások az elhanyagoltság jegyeit viselik, mintha egyenesen a legrosszabb dél-amerikai slumokból érkeztek volna. A lepusztult lakások többsége önkormányzati kezelésben áll, és nem ritka, hogy a lakók hónapról hónapra váltják egymást. Mégis, a 6-os telep törzslakói között erős közösségi kötelékek alakultak ki. Ilyen közé tartozott Erzsike is, aki már 66 éve élt a környéken. Az emberek jól ismerték őt, tudtak a családjáról, életéről, és megdöbbenve álltak a hír előtt, amely szerint egy ártatlan, dolgos, tisztességes családban ilyenféle tragédia történhetett. Az emberek nem értették, hogy a sors miért rendezte így a dolgokat, és a közösség szívében mély nyomot hagyott a hír, ami mindannyiukat érintette.

- Három éve költöztem ide, és emlékszem, hogy még láttam Erzsikét sétálni az utcán. Már akkor is észrevettem rajta, hogy nem a legjobban van - mesélte az asszony, aki a szemben lévő lakásban él, Jusztina.

Soha nem voltunk annyira közeli barátok, hogy rendszeresen látogassam őket, és tudtam, hogy a családja gondoskodik róla. Ezért is nehezen akartam elhinni, ami történt; azt gondoltam, talán valamit rosszul értettem.

A gyilkosság színhelye előtt továbbra is megállnak az arra járók, szinte vonzza őket a tragédia aura. Dávid, aki szomszédos házban él, megosztotta a véleményét: nem tudja felfogni, miért nem kértek segítséget, ha már nem tudtak megbirkózni a 20 kilóra lefogyott nő ápolásával. Miért nem vitték el egy kórház nyugodt elfekvőosztályára, ahol megfelelő ellátást kaphatott volna?

Senki sem érdemli meg, hogy ilyen végzet várjon rá, még ha a halál a beteg asszony számára valóban megváltásnak tűnt is. Megértem Tímeát, hogy belefáradt az anyósa napi ápolásába és gondozásába, ám ez nem mentség arra, ami végül megtörtént. Zoli, a szomszédom, szintén láthatta a feszültséget, de ő csak dolgozott, alig volt otthon, így nem tudhatta, mi zajlik a négy fal között, milyen súlyos terhek halmozódtak fel ott. Sajnálom mindannyiukat: Erzsike nénit, Zolit, de legfőképpen Tímeát. Azt beszélik, hogy beleőrült abba, amit tett, és ez nem meglepő.

Katalin elmondása szerint egy másik utcabeli azt suttogta, hogy amikor a magatehetetlen asszony nem tudott aludni, és a fia éppen távol volt, folyamatosan a menyével vitázott, és a veszekedések szinte sosem csitultak el.

Nekem is volt egy idős, beteg rokonom, így pontosan tudom, milyen az, amikor valaki a saját fájdalmát és dühét a környezetére zúdítja, különösen azok ellen, akik éppen azon fáradoznak, hogy enyhítsenek a szenvedésén. Tímeánál valószínűleg betelt a pohár, ami sokak számára elviselhetetlen pszichés terhet jelenthet. Azonban az, hogy felkapott egy piszkavasat és brutálisan bántalmazott egy fekvő beteget, teljesen elfogadhatatlan, és erre nincs mentség. A telepen már voltak viták, férfiak szurkálták egymást féltékenységből, vagy emberek estek egymásnak félreértések miatt, de ilyen szörnyűség még soha nem történt, és remélem, hogy nem is fog.

A kis házban már eltüntették a vérnyomokat, az áldozat fia, Zoltán pedig egyre több időt tölt a munkában. A temetés és a költözés költségeit próbálja összegyűjteni, hiszen nem kíván olyan helyen élni, ahol az édesanyja életét vesztette. Otthon csupán a letartóztatás alatt álló gyanúsított lánya, a fiatalabb Tímea tartózkodik, aki szintén kifejezte, hogy nem szeretne itt maradni. Ő is arra spórol, hogy a barátjával közösen elhagyhassák ezt a fájdalmas emlékekkel teli lakást.

- Beszéltem anyával, ha nem is tudom elfogadni, de megértem a tettét, kiborult. Megígértem neki, várok rá, látogatni fogom, szakmát szerzek, munkát szerzek, hogy mire kiszabadul, újra együtt lehessünk. Reméljük, a tárgyalásig hazaengedik, vagyis szabadlábon védekezhet, mert bármit is tett, ő nem egy elvetemült gyilkos. Elátkozott hely a 6-os, nem kellett volna idejönnünk!

A Komárom-Esztergom Vármegyei Ügyészség szóvivője, dr. Stoller Katalin tájékoztatása szerint március 31-én egy családtag hívta fel a rendőrség figyelmét arra, hogy egy 66 éves tatabányai nő erőszakos körülmények között vesztette életét. A rendőrök gyorsan a helyszínre érkeztek, mentőszolgálat kíséretében, de az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A helyszínen fellelt nyomok egy szörnyű tragédia jeleit mutatták.

- Egy 42 éves nő a gyanúsított, aki március 31-én, délután egy tatabányai házban több alkalommal megütötte az ágyban fekvő, demens és mozgásában erősen korlátozott 66 éves nőt fejét egy piszkavassal. A sértettet másnap is újra bántalmazta, aki belehalt a sérüléseibe - mondta.

A hatóság álláspontja szerint a nő rendkívül brutális módon hajtott végre egy emberölést, amelyet egy különösen kiszolgáltatott személy ellen követett el, aki a fogyatékossága miatt még sebezhetőbb volt. A Tatabányai Járásbíróság a gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte, emellett a pszichés állapotának felmérése érdekében elmeorvosi vizsgálatra is kötelezték.