Egy New York-i bíróság döntése értelmében Trump vámjainak bevezetése nem engedélyezett.

A manhattani központú Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság szerdán hozott határozatával megcáfolta azt az érvet, miszerint a Trump által bevezetett szükségállapot feljogosítaná az elnököt arra, hogy szinte bármely ország ellen vámokat alkalmazzon. Ez a döntés jelentős csapást mér Trump gazdasági stratégiájának egyik alapkövére – számolt be róla a BBC.

A bíróság szerint Trump túllépte a hatáskörét, amikor egy 1977-es szövetségi gazdaági vészhelyzeti törvényt alkalmazott, az ugyanis nem szól vámokról, amivel az Egyesült Államok gazdaságát védhetné a fenyegetésekkel szemben. Úgy ítélték meg, hogy a szóban forgó törvény nem hatalmazza fel az elnököt arra, hogy azt vámok kivetésére használja fel.

A Fehér Ház azonnal megkezdte a fellebbezési folyamatot az ítélet ellen. Kush Desai, a Fehér Ház sajtótitkár-helyettese hangsúlyozta: "A választott bírák nem dönthetik el, hogyan kell hatékonyan kezelni egy országos vészhelyzetet." Továbbá kijelentette: "Trump elnök ígéretet tett arra, hogy Amerika érdekeit helyezi előtérbe, és a kormányzat elkötelezett abban, hogy a végrehajtó hatalom minden lehetséges eszközét felhasználja a válság kezelésére és Amerika nagyságának visszaállítására."

Donald Trump eddig nem adott hivatalos választ a bírósági döntésre, de a Truth Social platformján megosztott néhány mém, amelyek kifejezhetik érzéseit a helyzetről. Az egyik fekete-fehér, mesterséges intelligencia által generált képen az elnök látható, amint a kamera felé lépked, miközben a felirat így szól: "Isteni küldetése van, és semmi sem állíthatja meg azt, ami következik." Egy másik mém egy hirdetőtáblát ábrázol, amelyen a következő üzenet olvasható: "Trump elnök mindig is igazat mondott."

Az amerikai elnök április 2-án jelentette be a szinte minden országra kiterjedő vámjait, ezért azt a napot a Felszabadulás Napjának nevezte el. Általánosan 10 százalék a vám mértéke, Kínával és az EU-val szemben azonban fegyverként használja a vámokat, az ázsiai nagyhatalomból érkező termékekre egészen 145 százalékig tornászták fel a vámokat mielőtt azokat egy megállapodás alapján 90 napra felfüggesztettek. Jelen állás szerint az EU-ból érkező termékeket július 9-étől 50 százalékos vám fogja terhelni.

Related posts