"Rendszeresen hallottuk a kiabálásokat, a fenyegetések pedig egyre intenzívebbé váltak; kövekkel és palackokkal céloztak meg minket" - mesélte drámai interjúnkban a migránsválság részleteiről. (VIDEÓ)

Erről a témáról beszélgettünk múltidéző sorozatunk nyitóepizódjában Révész Zsolttal, aki már egy évtizede a Hír TV tudósítójaként figyelemmel kíséri, ahogyan a helyzet fokozatosan feszültté válik.

A válság előtti időszakban a déli hatászakasz egyfajta virágzásnak örvendett. A gazdasági növekedés dinamikus volt, és a helyi közösségek érezhették a fejlődés jótékony hatását. A munkahelyek száma növekedett, az infrastrukturális fejlesztések felgyorsultak, és a társadalmi élet is pezsgővé vált. Az emberek optimistán tekintettek a jövőbe, a befektetések és a vállalkozások bővülése pedig egyfajta lendületet adott a térségnek. A déli hatászakasz jellemzője volt a sokszínűség és az együttműködés, amely lehetővé tette, hogy a különböző kultúrák és közösségek harmonikusan éljenek egymás mellett. Azonban a háttérben már ott bujkáltak a válság jelei, amelyek később drámai fordulatot hoztak a régió életébe.

Tíz évvel ezelőtt, 2015 áprilisától kezdve, a Hír TV vidéki stábja folyamatosan nyomon követte a Magyarország déli határán zajló eseményeket. Ekkoriban a határ még teljesen nyitva állt, és csak időnként bukkantak fel migránsok Ásotthalom és környékén. A legtöbben afrikai országokból érkeztek, sokuk egészségi állapota pedig aggasztó volt. Az érkezők nem tanúsítottak ellenállást: amikor a rendőrök megjelentek, csendben követték őket.

Júniusra viszont markánsan átalakult a szituáció.

Ekkorra az afrikai származású egyének szerepét javarészt a közel-keleti népek foglalták el.

Meglepetésemre rendkívül nyitott és barátságos fogadtatásban részesültünk: mosolyogva köszöntöttek minket, és lelkesen beszéltek a kamerának. Az volt az érzésem, hogy szándékosan igyekeztek olyan képet festeni magukról, amely a békét és az együttműködést hangsúlyozza.

Tettek kísérletet arra, hogy támogassanak?

Természetesen, itt van a szöveg egyedi változata: Igen, amennyire csak lehetőségünk adódott. Minden reggel, a forgatások előtt 50-100 liter ásványvizet szereztünk be, míg otthonról és családtagjainktól összegyűjtöttük a megmaradt pokrócokat és takarókat. Ezeket szétosztottuk a legnagyobb szükségben lévő emberek között. Mindig értesítettük a rendőrséget vagy a mezőőröket, ha újabb csoportokat pillantottunk meg a környéken.

Valódi migrációs nyomásról akkor beszélhetünk, amikor a migrációs folyamatok olyan mértékben intenzívekké válnak, hogy azok jelentős hatással vannak a fogadó országok társadalmi, gazdasági és politikai struktúrájára. Ez a nyomás általában akkor mutatkozik meg, amikor a migránsok száma hirtelen megnövekszik, például háborúk, gazdasági válságok vagy természeti katasztrófák következtében. A helyzet fokozódhat, ha a migrációs áramlatok tartósak, és a társadalmi integrációra, valamint a közszolgáltatásokra gyakorolt hatások egyre érezhetőbbé válnak. Ekkor a megoldások keresése és a politikai diskurzus is felerősödik, hiszen a közvélemény és a döntéshozók számára is egyre sürgetőbbé válik a probléma kezelése.

Július elejétől kezdve már voltak olyan napok, amikor 14-15 órát töltöttünk a Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyék Szerbiával határos térségében.

Ezért egyáltalán nem ért minket meglepetésként, amikor Orbán Viktor miniszterelnök utasítást adott a határkerítés építésének megkezdésére. Addigra már nyilvánvalóvá vált, hogy a meglévő megoldások - például az úgynevezett GYODA (gyorstelepítésű drótakadály), amely egy szögesdrótból álló, kör alakú kerítés - nem tudják hatékonyan feltartóztatni az illegális határátlépőket.

Egy idő elteltével az emberek szinte gyermeki könnyedséggel átküzdötték magukat rajta, majd ügyesen átbújtak alatta. A vágódrót csupán akkor sebezte meg őket, ha valaki kapkodva próbált átjutni - ilyenkor néha előfordult, hogy sérüléseket szenvedtek, de ez sem volt elegendő ahhoz, hogy megállítsa őket.

Milyen nyomok arra utalnak, hogy külső tényezők is formálják a migrációs folyamatokat?

Több alkalommal lehetőségünk nyílt arra, hogy a rendőrökkel és mezőőrökkel együtt részt vegyünk a razziák során. Felfedeztük az erdős területeket és a határ menti sűrű bozótot, ahol a terepen való barangolásunk során egyre több olyan nyomra bukkantunk, amelyek határozottan jelezték valamilyen külső szervezet aktivitását.

Az elhagyott ruhák és iratok tengerében számos olyan dokumentumra bukkantunk, amelyek komoly kérdéseket vetettek fel:

Ezek a találkozások már jóval túlhaladták a puszta véletlen határait.

Volt más tapasztalatuk is?

Július végén észlelni kezdtük, hogy a migránsok között egyre inkább megjelentek úgynevezett "hangadók" – olyan egyének, akik nem csupán irányították a csoportot, hanem sokkal határozottabb, sőt, időnként agresszív fellépésükkel is szembeszálltak a hatóságokkal. Érdekes volt, hogy függetlenül a nemzetiségüktől, szinte mindannyian szírnek vallották magukat.

A határzár kiépítése folyamatosan szűkítette a bevándorlók mozgási lehetőségeit. Augusztusra a Röszke és Horgos közötti vasúti sínek váltak szinte az egyetlen akadálytalan átkelési lehetőséggé. Más határátkelőkön viszont továbbra is előfordultak események, amelyek megnehezítették az átkelést.

A rendőrség mellett fokozatosan katonai alakulatok is megjelentek, és a látványos, figyelemfelkeltő jelenlét – mint például néhány páncélozott Hummer – önmagában is jelentős visszatartó erőként működött.

Milyen élményekkel gazdagodott, és mikor kezdett el tarthatatlanná válni a szituáció?

A helyzet augusztus hónapban kezdett igazán kiéleződni. Ekkorra már napi 4-5 ezer ember indult el a szerb oldalról Magyarország irányába, és egyértelmű volt, hogy a migrációs folyamat szervezett keretek között zajlik. Sok alkalommal betekintést nyerhettünk a szerb területre, ahol saját szemünkkel tapasztalhattuk, hogy buszokkal érkeztek a migránsok, majd a határtól csupán néhány száz méterre, egy kijelölt helyen tették őket le.

A nyár folyamán több befogadó pont is létrejött, ezekben a regisztrációs központokban azonban sorozatosan történtek rendbontások.

Találkozott ilyenekkel?

Egy vasárnap reggel, amikor éppen az élő bejelentkezésre készültem a híradó számára – zakómban állva a tábor kerítése mellett, hiszen aznap Szegedre indultam egy nemzetközi sajtótájékoztatóra –, hirtelen káosz kerekedett mögöttem. A migránsok lángra lobbantották a sátrakat, és heves összecsapásba keveredtek a készenléti rendőrökkel.

Először egyáltalán nem tudtam felfogni, mi zajlik mögöttem - az operatőröm sürgetően intett, hogy forduljak hátra. Akkor szembesültem azzal, hogy lángokban áll a tábor, és felénk repkednek a különféle tárgyak. Mindez éppen egy élő adás közepén történt. A kamerát nem kapcsoltuk ki, miközben kénytelenek voltunk hátrálni, és a háttérben egyre fokozódott a káosz.

A legemlékezetesebb harci jelenetek szeptember 15-én zajlottak, és valóban lenyűgöző látványt nyújtottak.

Igen, szeptemberre a helyzet tovább súlyosbodott: naponta már 8-10 ezer fő érkezett. Ezekben a hetekben érdekes mintázatot is megfigyeltünk. Mivel reggel 6-tól sokszor hajnali 2-ig kinn voltunk a határ mentén - főként a szegedi autópálya környékén, ahol egyre gyakoribbá váltak az áttörési kísérletek -, rájöttünk, hogy az érkezők között napszak szerint is volt különbség.

Tehát, mit is jelent ez valójában?

Délelőtt a rendezvényre leginkább jól öltözött, kulturált emberek érkeztek: kisgyermekes családok, akik tiszteletteljesen viselkedtek, köszöntek, és nem okoztak semmilyen gondot. Szinte mindegyikük Angela Merkel nevét skandálta, hangsúlyozva, hogy Németország felé tartanak. A rendőrök számára ritkán adódott nehézség a tömeg kezelésével kapcsolatban.

Dél tájban kezdték megérkezésüket a nehéz sorsú, idősebb és beteg emberek, akik között sokan afgán gyökerekkel rendelkeztek. Különösen megrázó volt látni, ahogy egy idős, mozgásképtelen férfit kerekesszékben toltak át a határon, akinek minden egyes pillanata a reményről és a segítségről szólt.

Ekkorra a gyűjtőtábor már rendszeresen megtelt. Az ide érkező embereket regisztrációra kellett volna irányítani, de sokan elutasították ezt a lehetőséget, nem akartak buszra szállni. Tömegesen rátámadtak a rendőrökre, félretolták a sorfalat. A rendőrök munkájára a mai napig mély tisztelettel gondolok vissza – embert próbáló helyzetben kellett helytállniuk, és még ezekben a feszültséggel teli pillanatokban sem történt túlkapás.

Saját szemünkkel láttuk azt is, ahogy a migránsok kisgyermekeket tartottak maguk elé, így próbáltak előrébb jutni. Ugyanezt tették akkor is, amikor az autópályára próbáltak feljutni - előretolták a nőket és a gyerekeket. A röszkei csata napján a helyzet végképp eldurvult: volt, hogy gyerekeket dobtak át a magyar oldalra, akiket később kórházba kellett szállítani.

A röszkei összecsapásra való visszaemlékezés egy olyan esemény, amely sokak számára mély nyomot hagyott. Az emlékek között ott van a feszültség, a bizonytalanság, és a helyszín drámai atmoszférája. Az emberek arcán a félelem és a bátorság keveredése tükröződött, miközben a helyzet egyre eldurvult. Különösen emlékezetes volt a pillanat, amikor a tömeg feszültsége a tetőfokára hágott, és az érzelmek szinte tapinthatóvá váltak. A röszkei határ egy szimbólummá vált, amely a remény, a küzdelem és a kilátástalanság összetett érzéseit foglalja magában. Az események sokak életét megváltoztatták, és az emlékek ma is élénken élnek a résztvevők és a tanúk elméjében.

A röszkei csata előtti napokban megérkezett a budapesti stáb, amelynek tagja volt kollégám, Császár Attila is. Szeptember elejétől fogva egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a migránsok részéről hamarosan valamilyen jelentősebb lépés várható. A szerb oldalon napról napra gyarapodó tömeg feszültsége egyre inkább érezhetővé vált.

Olyan emberre volt szükség, aki képes akár másfél órán keresztül is folyamatosan, hitelesen tudósítani - Csaszi (ahogy a szakmában becézik) pedig a 2006-os budapesti zavargások során olyan terepi tapasztalatot szerzett, amivel csak nagyon kevesen rendelkeznek. Ekkor már szorosan együtt dolgoztunk, kölcsönösen segítve egymás munkáját.

Az összecsapás napján a fővárosi stábnak eredetileg vissza kellett volna indulnia Budapestre, de pont indulás előtt indultak meg a TEK egységei a röszkei határhoz. Mi azonnal a nyomukba eredtünk. Már néhány méter után nyilvánvalóvá vált, hogy rendkívüli esemény készül - olyasmi, amire addig nem volt példa az újkori Magyarország történetében.

Mivel néztek szembe?

Körülbelül 1000-1200 dühös migráns gyűlt össze a határ szerb oldalán. A rendőrségnek, valamint a Terrorelhárító Központ (TEK) egységeinek szembesülniük kellett a helyzet súlyosságával, és komoly kihívással néztek farkasszemet.

Sőt, még gumiabroncsokat is sikerült beszerezniük, amelyeket lángra lobbantottak – így a könnygáz mellett a sűrű füst tovább súlyosbította a látási körülményeket. Eközben a vízágyú egyre gyakrabban került elő a készletből.

Körülbelül 50 méter távolságból, a magyar rendőrsorfal mögött végeztük a forgatást, de ennek ellenére sem éreztük magunkat igazán biztonságban.

Órákba telt, mire a helyzet valamelyest lecsillapodott, de aznap mindannyian éreztük: történelmi pillanat tanúi vagyunk - csak éppen nem egy emelvényről, hanem könnygázban, füstben, zajban, kőzápor közepette.

Mi zajlott a következő napokban?

Másnap, szeptember 17-én vagy 18-án, amikor a stábbal visszatértünk a helyszínre, olyan benyomásunk támadt, mintha egy hatalmas utasszállító repülőgép motorját hirtelen leállították volna. Az egész tájat egy szinte elviselhetetlen csend borította, amely mind a szerb, mind a magyar oldalra rányomta a bélyegét.

A migránsok néhány nap leforgása alatt új irányvonalakat kezdenek el keresni: míg sokan Horvátország felé fordultak, mások a Románia irányából való belépés lehetőségét választották.

Azok, akik már Magyarország földjén jártak, mindent megpróbáltak, hogy továbbhaladhassanak Nyugat-Európa irányába. Ekkoriban a jogszabályok nem engedték meg a visszatoloncolást, ami lehetőséget biztosított számukra. A hatóságok nem tarthatták vissza a regisztrált személyeket, így ők szabadon folytathatták útjukat Budapestre, majd onnan a végső célállomásuk felé.

Nem sokkal később ismét feltűntek a szervezett, 20-30 fős, túlnyomórészt férfiakból álló csoportok, akik az áttörésre tettek kísérletet. A rendőrség ennek hatására beszüntette a tétlenséget, és megépítette a határ második kerítésvonalát, valamint megerősített járőrszolgálatot irányított a térségbe. Ennek eredményeként drámai módon csökkent a határátlépések száma: naponta csupán 100-150 illegális bevándorlót tartóztattak fel ezen a szakaszon - ami óriási eltérés a korábbi 8-10 ezer fős napi csúcsokhoz képest.

Mik a legfrissebb tapasztalatok?

Bár a déli határszakaszon az utóbbi időszakban nem tapasztaltunk olyan intenzív nyomást, mint 2015 nyarán és őszén, a szervezett migráció továbbra is aktív. Naponta 100-150 ember próbálkozik illegális belépéssel – csendesebben és rejtőzködve, de a jelenség nem tűnt el teljesen.