A Marvel filmsorozatának egyik ismert sztárjának egykori párja bántalmazás miatt tett feljelentést.

Jonathan Majors amerikai színészt még márciusban perelte be a volt barátnője bántalmazás és rágalmazás miatt, de ezeket a vádakat mostanra ejtette.

Jonathan Majors egykori párja csütörtökön visszavonta a színész ellen indított pert, amelyben bántalmazás és rágalmazás vádjával illette őt – számol be róla a Variety. A Marvel és a Creed III című film sztárját tavaly decemberben két vétség miatt marasztalták el, miután egy terepjáró hátsó ülésén bántalmazta Grace Jabbarit. Az idei év elején bírósági döntés értelmében családon belüli erőszakkal kapcsolatos tanácsadáson kellett részt vennie.

Jabbari márciusban jogi lépéseket tett, amikor beperelte őt, hangoztatva, hogy rágalmazta azzal, hogy az ítéletet követően a Good Morning America című műsorban adott interjújában továbbra is azt mondta, hogy "soha nem emelt kezet nőre".

Nem Jabbari volt az egyetlen, aki korábban bántalmazás miatt jelentette fel a Marvel egykori sztárját. Emma Duncan 2015 és 2019 között jegyben járt Majorsszal. Elmondása szerint egyszer üzeneteket talált a férfi és egy másik nő között, és miután elkezdte összepakolni a holmiját, a férfi egy kanapéra lökte, és fojtogatta. Majors ezután azt mondta neki: "Meg foglak ölni", majd átdobta a szobán a nőt, és hozzátette: "elintézem, hogy ne lehessenek gyerekeid".

Duncan állítása szerint egy másik alkalommal Majors a vitát követően dühösen a postaládához csapta őt, majd egy évvel később felkapta, és a földre dobta. Duncan úgy véli, hogy ezek az események "jól dokumentáltak". Később Maura Hooper is megszólalt, és azt állította, hogy Majors bántalmazta őt, sőt, egy alkalommal abortuszra kényszerítette. A súlyos vádak következményeként Majorst nemcsak a Marvel, hanem saját ügynöksége is elbocsátotta.

Jonathan Majors határozottan cáfolta a rá terhelő vádakat, és kifejezte sajnálatát amiatt, hogy a múltban sértő megjegyzéseket tett a barátnőire. Ügyvédje hangsúlyozta, hogy ezek a kapcsolatok rendkívül toxikus környezetet teremtettek.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható (h., k., cs., p. 18:00-22:00, k. 8:00-12:00, sze. 12:00-14:00). További információ az Egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.

Related posts