Rózsaszirmok szóródtak a közönségre az eső helyett – a Hurts felejthetetlen koncertet varázsolt Budapestre.

Ismét nyomoznak Pankotai Lili után; üzent Orbán Viktornak: "Kezdődhet a tánc, fiúk!"

Április elején izgalmas hír érkezett, miszerint a Hurts visszatér Magyarországra. A Theo Hutchcraft és Adam Anderson alkotta szintipop duó a "Happiness" című debütáló albumuk 15. évfordulója alkalmából szervezett turné keretében jelentette be, hogy július 11-én koncertet ad a Budapest Parkban. Azonban a turné végül csak az egyik tag, Theo Hutchcraft részvételével indult el, mivel Adam Anderson, aki hosszú ideje mentális egészségi problémákkal küzd, sajnos nem tudta elkísérni társát. A duó tagjai előzetesen az Instagramon tájékoztatták a rajongókat, megígérve, hogy a Theo köré épített koncertek, bár Adam nélkül zajlanak, mégis látványos és emlékezetes élményt fognak nyújtani.

A pénteki koncerten a Samurai Drive lendületesen készítette elő a közönséget, akik zeneileg tökéletesen illeszkedtek a Hurts egyedi világához. Bár csak a fellépésük végébe csöppentem bele, a jelenlévők egyértelműen élvezték a dalaik hangzását, és szépen ráhangolódtak az est főszereplőinek varázslatos produkciójára. A Hurts nagyjából 20 perccel 8 után lépett színpadra, hogy elragadó előadásukkal magukkal ragadják a közönséget.

Elsőként a feketébe öltözött zenekari tagok - egy dobos, egy gitáros, két vokalista hölgy és egy billentyűs - foglalták el a helyüket, majd óriási ováció kíséretében végül besétált a színpadra Theo Hutchcraft is, valamiféle furcsa nosztalgikus érzést ébresztve bennem, az énekes ugyanis pontosan ugyanúgy festett, mint amikor a Szigeten és a VOLT Fesztiválon láttam több évvel ezelőtt. A frizurája és a testalkata semmit sem változott, ráadásul a fellépőruhája is ugyanúgy egy fekete nadrág-zakó kombóban és egy fehér trikóban merült ki. Ehhez az inkább elegáns megjelenéshez viszont egy baromi lezser testtartás, illetve gesztusok társultak, ahogy lusta mozdulatokkal odasétált, majd zsebre tett kézzel megállt a mikrofonállvány előtt. Ha nem is annyira erőteljesen, de kicsit azt éreztem, mint amikor a Depeche Mode énekese, Dave Gaham megjelenik a színpadon - Hutchcraft is egy rendkívül karizmatikus figura, csak úgy vonzza a jelenlévők tekintetét, akik egyébként láthatóan minden rezdülését követik.

Az ígéretekhez képest óriási látvány volt is meg nem is, attól függően, hogy mihez képest határozzuk meg a dolgot. A színpadkép nem volt túlgondolva, a hátteret egy bársonyfüggönyszerűség adta, míg a zenekari tagok az előtérbe tolt énekes mögött, egy kisebb emelvényen helyezkedtek el, a gitáros és a két vokalista valamivel magasabban. Nem volt se pirotechnika, se kreatív vizuálok, se konfettizápor, kizárólag a fényekkel operáltak, azokkal viszont bőségesen, követve a koncepciót, hogy a hangsúly a megvilágítással is mindig Hrutchcrafton legyen. Egyébként a magasban dolgozó lámpaerdő mellett oldalt és hátul is akadtak jócskán fényforrások, amelyek minden dalt különböző színekkel megfestve teremtették meg azt az atmoszférát, amit megálmodtak a produkcióhoz. Persze a nagyszínpad állandó tartozékaként kétoldalt elhelyezett, álló LED-ek is gazdagították az összképet, amelyeken túlnyomórészt a fellépőket, illetve olykor a közönséget mutatták élőben.

Hrutchcraft az elragadó belépőjén túl az első dal után végleg zsebre rakta a közönséget, a Silver Lining című szám végén ugyanis magyarul köszönte meg a tapsot. Ezt a gesztust az est folyamán többször is megismételte, illetve abból is felkészült, hogy pontosan hol jár, és milyen helyeken találkozhatott vele korábban a magyar közönség. Ahogy én, úgy ő is emlékezett arra, hogy a Sziget és a VOLT Fesztiválon már fellépett, illetve azt is kiemelte, hogy a július 11-ei a Hurts első önálló koncertje Magyarországon. Bár Hrutchcraft láthatóan mindennel elégedett volt, én azért jobban örültem volna, ha telt házzal fut ez a buli - félreértés ne essék, sokan voltak a Parkban, de valahol mindig egy kis szomorúsággal élem meg, ha egy nemzetközi fellépő, aki nem jön ide minden évben, nem tud már jó előre SOLD OUT-tal büszkélkedni, főleg ha egy ennyire zseniális dalszerző-énekesről van szó. Ami viszont abszolút pozitív élmény, hogy akik ott voltak a pénteki koncerten, egytől-egyig jól ismerik és szeretik a Hurts munkásságát - a dalok szövegét Theo segítsége nélkül is kívülről fújták, és bár nem egy tombolós produkcióról van szó, a kezek rendre a magasba emelkedtek, és mindenki nagyon aktívan élte meg az estét.

A setlist tekintetében nem lehetett panasz, a turné apropóját adó, 15 éves Happiness című lemezről hét szám is elhangzott, amelyek mellett olyan dalok is helyet kaptak, mint a Somebody to Die For, a Sandman, a Wings, a Miracle vagy épp a Calvin Harrisszel és Alessóval közös Under Control. Ami viszont némileg kifogásolható, hogy csupán egy és negyedórát játszottak a zenészek, ami inkább egy fesztiválos műsoridőnek felel meg. Ettől függetlenül láthatóan mindent beleadtak, s bár a Hurts dalai zeneileg és a szövegvilágukban túlnyomórészt melankólikusak, sőt, olykor akár kissé depresszívek is, az énekes a gesztusaival és a rövid megnyilvánulásaival ennek pont az ellenkezőjét közvetítette, ahogy a debütáló lemezük után elnevezett turné címe is a boldogság megteremtéséről szól. Ez a furcsa kettősség adta a meg a produkció gerincét, ami persze a formáció zeneiségéből fakadó speciális atmoszférába volt ágyazva most is. Merthogy a szintipop világa egy egészen más dimenzióba képes repíteni az embert, főleg, ha egy technikailag tökéletesen felszerelt, kifogástalan hangzást biztosító környezet az otthona.

Hogy senkiben ne maradjon hiányérzet, Theo most sem feledkezett meg arról a show elemről, ami már szinte kötelező tartozéka a Hurts koncerteknek. Az énekes ezúttal is egy csomó fehér rózsával érkezett, amelyek már a zenekar bevonulása előtt a nekik szánt emelvényre voltak készítve. Először a Rolling Stone című számnál közelítette meg a csokrot, amelyből egy szál virágot a szájába vett, majd a dal éneklése közben a tömegbe hajította. A következő alkalomnál már több rózsát is kiosztott, majd a koncert végéig az összes megrendelt virág a jelenlévők kezei között landolt.

A zenészek a Wings című dalnál búcsúzkodtak először, és ebben a pillanatban csak Theo lépett le a színpadról, míg a zenekar mozdulatlanul állt, várva, hogy a közönség visszahívja őt. A ráadás blokkban az Under Control mellett felcsendült a Nothing Will Be Bigger Than Us, majd a Hurts a Stay című számával végleg elbúcsúzott. Talán egy dologban reménykedtek a jelenlévők az utolsó pillanatig: a koncert közepén az énekes szinte ledobta a zakóját, de végül – talán a hűvös időjárás miatt – úgy döntött, hogy nem a karizmájával próbálja megnyerni a közönséget. De valójában erre nem is lett volna szüksége, hiszen, ahogy már említettem, Hrutchcraft már az első dal után lenyűgözte a közönséget.