Ezer napnyi küzdelem Ukrajna jövőjéért.
A következő hetekben egy izgalmas cikksorozat keretében mélyrehatóan foglalkozunk azzal a fájdalmas jelenséggel, ahogyan az ukrán gyerekek az orosz háborús stratégia középpontjába kerültek. Felfedezzük, hogy mi zajlik a megszállt területeken, és milyen hatások érik őket a konfliktus árnyékában.
Vlagyimir Putyin 2022. február 24-én egy jelentős és hosszú beszédet mondott az orosz népnek, amelyben kifejtette:
Megérkezett a végső döntésem a különleges katonai műveletek végrehajtásával kapcsolatban. E műveletek célja, hogy megóvjuk azokat az embereket, akik az elmúlt nyolc év során súlyos megaláztatásoknak és népirtásnak voltak kitéve a kijevi rezsim által. (...) Fontos hangsúlyozni, hogy a terveink között nem szerepel ukrán területek megszállása. Célunk nem az, hogy bárkire erőszakot gyakoroljunk vagy akaratunkat rákényszerítsük.
A beszédet követően három irányból indult meg az orosz offenzíva Ukrajna irányába, megkezdve a legnagyobb mértékű fegyveres konfliktust Európában a második világháború óta. Ma már világosan látjuk, hogy az orosz elnök eredetileg tíznaposra tervezte a "különleges katonai műveletet" – ám a háború, amely szinte felfoghatatlan emberi, gazdasági, társadalmi és környezeti pusztítást okoz, ezer nappal később is tovább tart.
A háború már régen nem csupán egy távoli, elképzelhetetlen esemény, hanem a mindennapjaink részévé vált. Kárpátaljai, köztük magyar nemzetiségű katonák is részt vesznek a harcokban, és az események közvetlen közelünkben zajlanak, mindössze néhány órányi autóútra Budapesttől. Ez a valóság rávilágít arra, hogy a konfliktusok hatása sokkal közelebb ér el hozzánk, mint gondolnánk.
A kezdeti sokk és a kötelező elítélés cunami után, amikor a nyugati hírszerző közösség arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország valószínűleg nem lesz az első, aki atomfegyvert vet be, egy új helyzetértékelés vette kezdetét. Ekkor mindenki, legyen szó az Egyesült Államokról, az Európai Unióról mint közösségről, vagy akár egyes országokról – függetlenül attól, hogy földrajzilag mennyire vannak közel vagy távol egymástól – elgondolkodott azon, milyen jövőt képzel el magának. Mindez lehetőséget teremtett arra, hogy mindenki meghatározza, kivel szeretne együttműködni, és kivel nem a jövőben.
Hiába borult kék-sárgába az Eiffel-toronytól kezdve a Brandenburgi kapuig a fél kontinens, hiába tüntettek dühös európaiak számtalan orosz nagykövetség előtt, hiába lepték el a közösségi oldalakat a kék-sárga profilképkeretek, ettől még a háború folytatódott. A háború kitörése után a hasonló szimbolikus lépések az ukrán nép melletti szolidaritást kifejezték ugyan, de a háború menetét nem befolyásolták: az oroszokat nem akadályozták meg abban, hogy előrenyomuljanak, és az ukránoknak sem adtak elegendő eszközt ahhoz, hogy megvédjék a hazájukat.
Az Európai Unióból az elmúlt ezer napban Ukrajna kapcsán az amúgy is repedező "egység a sokszínűségben" mottóból eltűnt az egység, amiben a magyar kormánynak megkerülhetetlen a szerepe.
