Bár Orbán Viktor szövetségesei győzelmet arathatnak a választásokon, egyelőre nem valószínű, hogy kormányzati pozícióra léphetnek.

Bár Geert Wilders egyszemélyes Szabadságpártja (PVV) vezeti a legtöbb közvélemény-kutatást és a legnagyobb eséllyel indul az előrehozott választásokon, a helyzet bonyolultabb, mint elsőre tűnik. Az elmúlt két évben Wilders szinte minden kapcsolatot megszakított a többi politikai erővel, ami miatt egyetlen párt sem hajlandó koalícióra lépni vele. Ez különösen figyelemre méltó, hiszen Wilders a kormányon töltött időszakában is inkább ellenzéki taktikákat alkalmazott, s gyakran hátráltatta saját kabinetjét. Így a holland választások legnagyobb kérdése nem csupán az, hogy mekkora részesedést szerez a PVV, hanem az is, hogy ki tudja megkaparintani a második helyet, amely kulcsfontosságú lehet a jövőbeli kormányalakítás szempontjából.

Október 29-én, szerdán különleges eseményre készül Hollandiában: előrehozott választásokat tartanak. Az előzményekhez tartozik, hogy a Geert Wilders nevével fémjelzett szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) júniusban, 11 hónapnyi kormányzás után úgy határozott, hogy távozik az általuk irányított kormányból.

Wilders hivatalosan azzal magyarázta kilépését, hogy az illegális és legális migráció kezelése kapcsán pártja nem tudott megállapodni a többi koalíciós partnerrel, az egykoron Mark Rutte fémjelezte jobbközép-konzervatív-liberális Szabaddemokrata Néppárttal (VVD), a centrista-populista Új Társadalmi Egyezménnyel (NSC), valamint a jobboldali-agrárius Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB) vezetőivel.

Ugyanakkor mint azt korábban bemutattuk, Wilderst vélhetően más cél mozgatta: a koalícióból való kilépése előtt kiadott tízpontból álló ultimátumának a többsége ugyanis eleve alkotmány- és jogellenes intézkedések lettek volna, ami miatt ha morálisan se utasította volna el a többi párt, akkor se tudták volna elfogadni azt.

Wildersnek és a hivatalosan csak Wilders néven ismert PVV-nek e mögött más szándékok húzódtak meg:

nem pedig amiatt, mert Wilders a legtöbb mandátummal rendelkező párt vezetőjeként egy ellenzéki szerepet felvéve továbbra is csak kritizálta a kormányt és koalíciós partnereit, ahelyett, hogy a holland politikát mozgató kompromisszumot kereste volna és kormányzott volna.

Bár júniusban ez a lépés merésznek tűnt, a PVV egyszemélyes hadereje számára mégis sikeres lehet. Wilders továbbra is vezeti a közvélemény-kutatásokat, miközben a kormányzó pártok népszerűsége drámai csökkenésen ment keresztül. Úgy néz ki, hogy a két évvel ezelőtti választások után a pártja ismét a legtöbb szavazatot gyűjtheti be, bár a legutóbbi eredményétől talán elmarad.

Egy dolog már most biztosnak látszik a választások előtt: a pártelnök és az általa személyesen kijelölt képviselők nem a kormányzati padsorokban fogják elfoglalni helyüket.

Geert Wilders egy rendkívüli figurája a holland politikának. Karrierjét még a VVD-nél kezdte, ugyanakkor onnan hamar kilépett a Néppárthoz képest jóval radikálisabb nézetei és leginkább iszlámellenes nézetei miatt.

Miután 2006-ban megalapította pártját, lényegében egy témával kampányolt csak, viszont azzal folyamatosan: az iszlámmal és szerinte Hollandia vélt vagy valós eliszlámosodásával.

A 2023-as választások után a politikai táj a holland politikában némileg átalakult, és ennek következtében Wilders stratégiája is új irányt vett. Az iszlámellenesség helyett a migrációval kapcsolatos, legyen az legális vagy illegális, szigorúbb kezelésére helyezte a hangsúlyt. Wilders felfogásában a holland társadalom legfontosabb problémái közé tartozik a lakhatási árak emelkedése, amelyet szerinte a túlzott számú illegális migráns és menekült jelenléte okoz. Ezen kívül a megélhetési költségek és az infláció növekedését is a menekültekre fordított kiadásokkal magyarázza, ezzel alátámasztva nézeteit a migrációval kapcsolatban.

Jelenlegi kampányában továbbra is hű marad a már korábban felvázolt "3I"-stratégiájához, amely az iszlám, a migráció és Izrael támogatásának hármasára épül. Ezek a témák a pártja, illetve a lojalisták által kiválasztott képviselőjelöltek számára olyan alapvető kérdések, amelyeket nem lehet vitatni.

Mivel szerinte az általa választott Dick Schoof vezette PVV-VVD-NSC-BBB-kormány amiatt volt sikertelen, mert a PVV - egyébként sokszor alkotmányellenes elemekből álló - programját nem voltak hajlandóak végrehajtani, emiatt egyedüli kisebbségi kormányzásra készül.

Ha a holland kormányzás eddig példátlan és szokatlan formáját a többi politikai erő nem nézné tétlenül, Wilders véleménye szerint Hollandia demokráciájának lényege eltűnne. Nyilvánvaló, hogy minden pártvezető hangsúlyozta: egy ország demokratikus mivolta nem csupán attól függ, hogy a választásokon győztes párt kerül-e hatalomra, hanem attól is, hogy egy olyan formáció irányít, amely mögött parlamenti többség áll.

Wilders egyértelműen az ellenzék szerepére készül, hiszen az arányos választási rendszer sajátosságai miatt, ahol hivatalosan nincs parlamenti bejutási küszöb, és akár a szavazatok 0,67%-ával is mandátumot lehet nyerni, pártjának, amelynek támogatottsága 26 és 34 százalékpont között mozog, nem lesz elegendő ereje a parlamenti többség megszerzéséhez. Így nem lesz képes megakadályozni egy koalíció létrejöttét sem.

Ugyanakkor, ha ügyesen navigál a politikai tájon, hosszú távon kedvező helyzetbe is kerülhet. Ha a kompromisszumkerülő magatartása és a többi párttal szembeni megbízhatatlansága miatt kialakított politikai karanténja nem vezet ahhoz, hogy elhanyagolhatóvá váljon – hiszen az utóbbi több mint egy évtizedben már két kormányt is megdöntött Wilders –, akkor lehetősége nyílik arra, hogy az elégedetlen választók körében nagyobb támogatást nyerjen, hasonlóan ahhoz, ahogy Németországban az AfD alkalmazza ezt a megközelítést.

Azonban rendkívül kérdéses, hogy ez valóban megtörténhet a továbbra is csak egy főből álló PVV-nek, aminek nincs semmilyen pártstruktúrája, helyi szervezetei, ifjúsági szervezete vagy kutatóintézetei, így utánpótlása és értelmezhető kormányzati tapasztalata sincsen, csak a 62 éves Wilders.

Mivel a Wilders-szel való kooperációt a legtöbb jelentősebb politikai erő a 2012-es és 2025-ös kormányok összeomlása miatt egyértelműen elveti, a választások során a kulcskérdés az, hogy ki tudja megelőzni a PVV-t a második helyért folytatott versenyben. Ez lehetőséget adhat arra, hogy először valódi kormányalakítási próbálkozásra lépjen. Az egyik lehetséges jelölt a korábbi uniós biztos, Frans Timmermans által vezetett Munkáspárt és az ökobaloldali Zöld Baloldal (GroenLinks) által alkotott balos-zöld szövetség (GL-PvdA), de nem kizárt, hogy valamelyik jobboldali párt is be tudja húzni a második helyet.

Timmermansék célja, hogy elérjék a második helyezést, ami lehetőséget biztosítana számukra egy kormányalakításra. Ugyanakkor a holland politikai életet 1948 óta, vagyis Hollandia függetlenné válása óta domináló Szabaddemokraták (VVD) már jelezték, hogy nem kívánnak részt venni olyan kormányban, amelynek Timmermansék is a tagjai. Érdekes módon a baloldali pártszövetség is hasonló érzéseket táplál a VVD iránt, így a politikai táj rendkívül bonyolulttá válik.

Ugyanakkor könnyen lehet, hogy a Mark Rutte holland politikától való visszavonulása után a párt irányítását átvevő Dilan Yesligöznek ezen nem is kell aggódnia, mivel elképzelhető, hogy a VVD mindössze csak az ötödik helyet szerezheti meg, azonban a kutatások nagy szórást mutatnak a párt támogatottságáról: egyes kutatások 13 százalékpontra mérik, míg a legjobb kutatás 20 százalékpontra, de így is valószínűtlen, hogy Yesligözből lesz Hollandia első női miniszterelnöke.

Ez pedig amiatt fontos kérdés, mert ha a választásokat megnyerő párt nem fog tudni kormányt alakítani - és mint fentebb írtuk, az egyedüli kisebbségi kormányra készülő Wilderst valószínűtlen, hogy megszavazná a 150 tagú parlament -, akkor a második legtöbb szavazatot szerző próbálkozhat ezzel.

A kutatások ezen a téren változatos eredményekkel szolgálnak: időnként az egyik, máskor pedig a másik párt tűnik a dominálónak, ami megnehezíti a jövőbeli kimenetek előrejelzését.

Egyébként a Rob Jetten vezette D66 és a Henri Bontenbal CDA legfőbb ígérete egyébként ugyanaz: az elmúlt két évben kipróbált kaotikus Wilders-projekt után visszatérni az azelőtti időszakot jellemző politikai normákhoz, azaz a kompromisszumos kormányhoz, és ehhez keresnek majd a választás után olyan partnereket, akikkel ki tudnak dolgozni egy nemzeti minimumot.

Timmermansék, a D66, valamint a CDA ezenkívül azt állítja a kampány során, hogy az elmúlt két évben Hollandiát nem kormányozta senki, mivel a kormány leginkább saját magával volt elfoglalva ahelyett, hogy a lakhatással, a megélhetési költségekkel és az inflációval érdemben foglalkoztak volna - így a Wilders-ellenes kijelentéseik mellett lényegében csak lemásolták a két évvel ezelőtti kampányaikat, miközben egy sor szociális és kulturális kérdésben a szélsőjobboldal erősödése miatt jobbra tolódtak, mint például a migráció, ami kapcsán még Timmermans is határozottabb fellépést ígér.

Akárhányszor tartanak parlamenti választásokat Hollandiában, egy dolog mindig biztos: a kormányalakítás hosszú időt vesz igénybe. Az országban általában 94 nap telik el a választások után, miután megalakul a kormány, de legutóbb 223 napra volt szükség, míg 2021-ben 229-re.

A legutóbbi 17 helyett idén valószínűleg "csak" 15 párt szerezhet mandátumot, azonban kérdés, hogy ez hogyan oszlik el a három nagy tömb között: a baloldal, a centrumtól a jobbközépig terjedő blokk, valamint a szélsőjobboldali blokk között.

Timmermans-ékkal szemben a CDA és a D66 kedvező helyzetben van, hiszen az általuk képviselt politikai tömbben három párt is túlléphet a tíz százalékos támogatottságon. Ennek ellenére valószínű, hogy szükség lesz egy negyedik pártra is, amely lehet akár a szélsőjobboldali JA21, vagy kisebb liberális és jobbközép politikai formációk.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a baloldali pártszövetség kormányalakítása eleve kudarcra lenne ítélve. Ha a kisebb baloldali formációk, mint például a marxista Szocialista Párt, valamint az olyan liberális pártok, mint a páneurópaiságot hirdető Volt, és a single-issue pártok, mint a Párt az Állatokért, vagy a nyugdíjasok érdekeit képviselő 50+, a vártnál sokkal kedvezőbb eredményeket érnének el, akkor a D66 bevonásával akár az egykori uniós biztosból is miniszterelnök válhatna.