Iránban Dosztojevszkij műveit interpretálják, míg Tennessee Williams drámáit perzsa nyelven adják elő.

A nyugati emberek többségének az "Irán" szó hallatán egészen bizonyosan nem Dosztojevszkij, Albert Camus, Tennessee Williams lélektani és társadalomkritikus művei jutnak az eszébe. Egy zárt, önmagába forduló társadalmat képzel el, melyről úgy véli, hogy csak a saját hagyományai érdeklik, s melynek állampolgárai ellenségesen tekintenek a "szabad világra."

Napjainkban a teheráni színházakban játszott darabok, valamint John Fante és Tennessee Williams perzsa nyelven is kiadott művei nem ezt mutatják. Az iráni embereket foglalkoztatják a nagy emberi létkérdések és kíváncsiak arra, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

Az iráni könyvesboltokba múlt év végén került John Fante "The Brotherhood of the Grape" című művének perzsa fordítása. A könyv Fante regényeire jellemző, önéletrajzi jellegű, tele szerelemmel, halállal, erőszakkal és vallással. A nagy szenvedéllyel író Fante erőteljesen ábrázolja mindazokat a káros hatásokat, melyekkel egy rendezetlen családi háttér rombolhat. John Fante (1909-1983) amerikai regényíró, novellaíró és forgatókönyvíró volt. Leginkább a Kérdezd az út porát (1939) című, félig önéletrajzi regényéről ismert, amely a gazdasági válsággal küzdő Los Angelesben élő írónak, Arturo Bandininak az életéről szól.

Tennessee Williams "Üvegfigurák" című drámájának különleges felolvasó előadását e hónap végén a teheráni Arya Színházteremben rendezik meg. A mű a Nagy Gazdasági Világválság utáni időszakra helyezi a fókuszt, és hűen tükrözi a kor gazdasági nehézségeit, valamint a társadalmi átalakulásokat. A darab mélyrehatóan vizsgálja a világháború hatásait, feltárva az abban az időszakban uralkodó feszültségeket és a mindennapi életben tapasztalható bizonytalanságokat. Williams alkotása a költői és drámai kifejezésmódja miatt vált népszerűvé, hiszen olyan komplex témákat boncolgat, mint az emlékezet, az illúziók világa, valamint a családi kapcsolatok bonyolultsága és törékenysége. Az "Üvegfigurák" nemcsak az amerikai színház klasszikusának számít, hanem innovatív szimbolikájával és az emberi létezés időtlen ábrázolásával is nagyra értékelik.

A teheráni Iranshahr Színház színpadán jelenleg Fjodor Dosztojevszkij klasszikus művének, "A Karamazov testvérek"-nek izgalmas adaptációját élvezhetjük. A darab középpontjában a hit, az erkölcs és az emberi létezés mélyreható kérdései állnak, melyek a Karamazov család bonyolult és zűrzavaros viszonyain keresztül kerülnek bemutatásra. Ahogy a történet kibontakozik, a családtagok közötti feszültségek és ellentmondások kerülnek előtérbe, feltárva a gyermekkori tisztaság és a társadalmi brutalitás kontrasztját. A színpadon megelevenedő karakterek és a komplex érzelmi dinamika révén a nézők egy izgalmas utazásra indulnak a lélek mélységeibe.

Az együttérző cselekedetek világosan tükrözik a megosztottság felett áthidaló szándékot, és lehetőséget teremtenek a szenvedők közötti kapcsolatok elmélyítésére. A hit, az értelem és az emberi szenvedés körüli filozófiai viták során a hit és az erkölcs alapjai komoly kérdéseket vetnek fel, ami csak tovább növeli a feszültséget. Zoszima sztarec tanításai a megbocsátásról és az emberi cselekedetek összefüggéseiről mély erkölcsi súlyt adnak a történetnek, miközben szélesebb létkérdéseket is bevezetnek. Ezek a gondolatok felfedik a tragédiában való bűnrészességet, és elősegítik a bűntudat és a felelősség mélyebb feltárását a regény folyamán.

A befejező részekben a remény fénye ragyog fel, buzdítva a fiatalokat, hogy ápolják és erősítsék családi kötelékeiket, miközben a Feltámadás keresztény ígéretének emlékét idézik fel. Az utolsó pillanat a megváltás, a hit és a szeretet örök erejét hirdeti, szemben a szenvedéssel és az erkölcsi kihívásokkal.

Albert Camus Le Malentendu (A félreértés) című műve a kortárs ember tragédiája, a szöveg cselekménye pedig - akárcsak Camus többi művének - az egzisztencializmus filozófiájával összefüggő kérdéseket vetít elénk, beleértve az emberi szabadságot, az ürességet és az élet hiábavalóságának kérdését. A kortárs nyugati ember önreflexiója. Az iráni rendező Hossein Kashfi Asl e mű színházi adaptációjában "az idegenség és az abszurd" gondolatára összpontosít.

Ez a színdarab minden egyes emberi élet szövetét tükrözi, hiszen senki sem mentes az élete során bekövetkező tévedésektől és illúzióktól. Ezek a tévképzetek sokszor az idegenség érzését kelthetik bennünk. Azonban az emberi lélek nem maradhat örökké az idegenség határvonalán; el kell jutnia egy olyan helyre, ahol valódi otthonra és mélyebb értelemre találhat önmagában.

A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának elismert kutatója.