Kerényi Miklós Gábor szenvedett a színészettel kapcsolatos álmai beteljesülése miatt, ezért a nehéz pillanatokban a pohárhoz nyúlt, hogy elfeledje a csalódását.

Szlovák sajtóértesülések szerint Boráros Gábor egy közúti ellenőrzés alkalmával pozitív drogtesztet produkált.

- Az Operettszínházzal szemben ülünk a Komédiásban. Milyen érzés bejönni ebbe az utcába?

- Tökéletesen egyetértek. Soha nem éreztem bűntudatot az életem során, sem az Operával, sem az Operettszínházzal, sem a Szegedi Szabadtéri Játékokkal kapcsolatban. Azt is bátran kijelentem, hogy szívből szurkolok mindenkinek, aki sikerre vágyik, és egy cseppnyi keserűség sem foglalkoztat, ha visszatekintek.

Nézzünk hát vissza egy kis nosztalgiával! 2001 óta vezette az operett színpadát, és csupán három év elteltével megérkezett a Rómeó és Júlia varázslatos sikere. Már az első pillanatban érezte, hogy ez a klasszikus történet a musical formátumban is megállja a helyét?

- Kikértem egy csomó barátom véleményét, gondolkoztunk és belevágtunk. Huszonegy éve volt a bemutató, a huszonegy győztes szám - és ezt azzal ünneplem, hogy Szentpéterváron egy 900 fős, gyönyörű színházban december 13-án színpadra vittem, március 27-én pedig Bukarestben rendezem meg a darabot.

- Hányszor csinálta meg?

- Számtalanszor. Budapesten, Szegeden, Prágában, Szentpéterváron, Bukarestben régebben egyszer és most, valamint tavaly és tavalyelőtt az Arénában.

- Ilyenkor újra ki kell találni?

Sok minden újra kell gondolni, a friss szereplők, a színpad és a közönség dinamikája miatt. Azonban a darab lényegi üzenete változatlan: a szerelem diadaláról szól, és arról, hogy az emberek, csoportok, nemzetek és "fajok" közötti konfliktusok milyen káros hatással vannak a világra. Az előadás mottója az elmúlt 21 év során nem változott: Szerelem a gyűlölet ellen. A 800 előadás alatt, Budapesten 750 ezer néző élvezte, míg Szentpéterváron 30 teltházas esten tapasztalhatták meg a varázsát.

- Az eredeti francia előadás egy koncert. Hogy érte el, hogy a jogtulajdonos belemenjen az ön verziójába?

Valóban, nem volt ennyire drámai a helyzet. Ennek érdekében néhány számot átkonstruáltunk, új elemeket is beemeltünk, és volt, amihez teljesen más stílusú szöveget írtunk. Emlékszem, amikor Gérard Presgurvic (a darab zeneszerzője és szövegírója - a szerk.) áttekintette az új forgatókönyvet, felkiáltott: "Fou!" – ami franciául azt jelenti, hogy őrült. De tetszett neki az irány, és zöld utat adott. Ennek köszönhetően szinte nemzetközi karrierje is kibontakozott.

Persze, szívesen egyedivé teszem a szöveget! Íme egy alternatív megfogalmazás: - Mit jelent ez pontosan?

A szerző menedzsere annyira lelkesedett a projekt iránt, hogy elvitt minket Párizsba – az egész stábot, beleértve a díszlettervezőt és a jelmeztervezőt is – a híres Mogador színházba. Őszintén remélte, hogy a mi verziónkat fogják színpadra állítani. Hosszas tárgyalások zajlottak, és végül sikerült megállapodnunk, de sajnos a párizsi önkormányzat nem a francia menedzsernek, hanem egy német vállalatnak adta át a helyszínt. Érdekesség, hogy azóta is musicalszínház működik ott.

A közelmúltban bemutattuk a Mozartot, amelyben Janza Kata, Dolhai Attila, Szabó P. Szilveszter, Bereczky Zoli és Szinetár Dóra kiemelkedően teljesítettek. A csapat már készen állt, és mindig is hittem abban, hogy egy igazán jó zenés színház alapja a jól összeszokott közösség és az új tehetségek nevelése. Jelenleg Szentpétervárott a Zenés Vígszínházban, amely már a második otthonommá vált, és ahol hat darabom fut, válogatót szerveztem. Itt olyan fiatalokat választottam ki, akik tehetségesek, de még nem kaptak lehetőséget a színházi életben. Az idősebb szerepekre pedig régi kedvenceimet kértem fel, és hoztam magammal Braga Nikitát is, aki helyi születésű, és aki már nagy sikert aratott Rómeóként az Arénában. Szentpétervárott most újra felfedezem azt a csillogást és örömöt az emberek szemében, amit az első magyar bemutatón tapasztaltam.

Lépjünk egy kicsit hátrább az idő kerekén! Az operett világának megjelenése előtt az Operaházban olyan monumentális alkotásokat hozott létre, amelyek a művészet csúcsát képviselték. Amikor azonban az operett és a musical irányába fordult, a szakma nem volt rest fanyalogni?

Amíg nem léptem az igazgatói székbe, a kritikusok kedvenc színházi személyisége voltam, és számos elismerő írás jelent meg rólam. Az Ifjúság édes madarát Kaszás Attilával és Béres Ilonával a Nemzetiben a legmagasabb elismerésben részesítették, amire különösen büszke voltam, hiszen ritkán nyúlok prózai művekhez. Azonban hamarosan kiderült, hogy a komoly színházi közeg nem fogadja el ezt a zenés műfajt. Pedig az volt a célom, hogy a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Rómeó, a Mozart és az Elisabeth olyan drámai élményt nyújtson, amely széles közönséget vonz. Egyetlen egy produkciómat sem csupán szórakoztatásra terveztem; minden darabban igyekeztem belevinni azt a szenvedélyt, ami valószínűleg a lelkem mélyén lakozik.

Valóban, minden egyes részletében fellelhető a zászlólengetés?

- Igen. Pontosabban, ha a történet igényli, mert tüntetés van, felvonulás, egy nemesi kíséret. Nem kötelező, de jó lehetőség, mert egy zászló amellett, hogy sokat jelent, jól pörgethető.

- Ének szakon végzett, mégsem színpadon áll, hanem szemben vele. Miért?

Valóban, tenorhangom volt, és a mai napig némi nyomot hagyott bennem. Régóta vágyom színészi pályára, de sajnos a harmadik rostánál meg kellett állnom. Másnap egy főiskolai vizsgaelőadáson találkoztam Várkonyi Zoltánnal, aki rám nézett, és így szólt: "Tudja, miért nem tudtuk Önt felvenni? Mert noha nem hiányzik Önből a tehetség, a hősöket játszotta, miközben a bohócok, a vidám fiúk szerepe illene magához." Ekkor belenéztem a tükörbe, és rájöttem, hogy a színészet nem az én utam.

- Nehezen viselte, hogy ez az álom összetört?

Bevallom, aznap este csendesen megittam néhány pohár italt, ami aztán egy kis időre elragadott. Másnap, a napsütéses Siófok felé vettem az irányt, ahol egy évig pincérkedtem egy étteremben. Minden nap 7-8 deci rumot fogyasztottam el, mintha csak a munka része lenne. Később elvittek katonai szolgálatra, ahol a piától végleg búcsút mondtam, de ez idő alatt valami különleges dologra jöttem rá: a kultúra iránti vágyamra. Az én feladatom volt a könyvtár és a KISZ-klub takarítása, és itt, a színházi könyvek között merültem el a rendezés világában, amely végül megerősítette bennem a vágyat, hogy rendező legyek.

- A rendezőknek vannak kedvenc színészei. Önnek is van?

A fiam, Kerényi Miklós Máté, és Janza Kató, valamint Szabó P. Szilveszter esetében mindig is könnyen megértettük egymást, még a legkisebb félmondatokból is. Én viszont nem vagyok az a rendező, aki előre megtervezi a színpad minden mozzanatát. Számomra sokkal izgalmasabb, ha a színész kilép a megszokott keretekből, és váratlan meglepetéseket hoz nemcsak nekem, hanem saját magának is. Ráadásul hajlamos vagyok az utolsó pillanatban is meggondolni magam. Amit igazán várok a színészeimtől, az az, hogy a testüket és lelküket teljes mértékben beleadják a munkába.

- Ez az utasítás is benne van a Zenés rendezés titkai című új könyvében? Egyébként ennyire ráért?

- A Covid alatt született a könyv, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire jó lenne átadni a tapasztalataimat. Ez egy nagyon különleges könyv, mert tankönyvnek is jó és olvasmánynak is. Szórakoztató, mert tele van történettel, ugyanakkor vannak feladatok benne, pontosan végig van vezetve, hogyan készülhet egy darab, a koncepciótól a világításig. Használható ismeretanyagra törekedtem, és nem arra, hogy csak azt írjam le, ahogy én rendezek.

Miért nem osztja meg tudását?

- Mert nem kapok komoly meghívást, és elfoglalt is vagyok. Márciusban lesz a Rómeó bemutatója, utána május 10-én a nagy kedvencem, a Levi's story ötvenedik előadása az Erkel Színházban, amelyre amerikai és izraeli producerek érkeznek, akiket nagyon érdekel ez a klezmer-musical. Lehet, hogy végre összejön a 21 éve elmaradt nemzetközi karrier. És készülök két új bemutatóra, amelyekkel visszakanyarodom a gyökereimhez, az egyik egy Bulgakov monodráma, a másik egy kétszemélyes darab. A legnagyobb vágyam pedig itthon is bemutatni a Sándor Mátyás című musicalt, amely 2023-ban Kolozsváron nagy sikerrel ment. Verne Gyula regénye alapján készült, és iszonyatosan aktuális. A darab fő konfliktusa, hogy a gyerekek viselhetnek-e bármilyen felelősséget a szüleik hibáiért.

Miért is lényeges? Az üzenet jelentősége miatt?

Ezért is lényeges, hogy a kiváló zene, a páratlan szerepek és az igazság keresése mind-mind középpontban álljanak. A magyar szabadságharc hősének története egyfajta Monte Cristó-i elszámolás, ahol a bűn elkövetőinek szembesülniük kell tetteik következményeivel. Ugyanakkor elengedhetetlen hangsúlyozni, hogy a bűnösök utódai nem vonhatók felelősségre ebben a narratívában.

A Kerényi név esetében felmerül a kérdés, hogy vajon milyen súlyú teherként nehezedik ez az ön gyerekeire, akik mindhárman a szórakoztatóiparban tevékenykednek. Milyen hatással van ez a családi örökség a karrierjükre és a kreatív törekvéseikre?

- Nehéz nekik, de tulajdonképpen mind a hárman nagyon szépen állják a sarat, és a saját egyéniségüket jól ki tudták emelni. Ami még fontosabb, hogy bizonyították az elmúlt nyolc évben, hogy a karrierjüknek semmi közük hozzám. Máté és Dávid is kiemelkedő sikerekkel büszkélkedhet, Sára lányom pedig bejutott az Színházművészeti Egyetemre, és a fogadott fiammal, Pányik Tomi rendezőhallgatóval köti össze az életét.

- Folytatódik a színházi hagyomány az unokák által?

Öten vagyunk, és közöttünk három fiú képviseli a férfi nemet. Máté fia, a hétéves Ádám, igazi sakkstratégaként már jó néhány izgalmas csatát vívott velem. Nemrég rábukkant a Sándor Mátyás makettjére nálam, és azóta elbűvölte a színház világa. Bár nem álmodik arról, hogy színész legyen, játékból mégis benevezett egy szavalóversenyre. Dávid fia, Zsombor, pedig igazi tehetség, hiszen ügyesen énekel és táncol is. A gyerekeimmel rendkívül szoros a kapcsolatom, akárcsak a családjaikkal és partnereikkel; emellett számos közeli barátom is van, ami mindig jó érzéssel tölti el a szívemet.

- Milyen nagypapa?

Bevallom, hogy hét-nyolc éves korom óta élvezem a beszélgetéseket, amikor a gyerekek már képesek olyan kérdéseket feltenni, amelyek valóban izgatnak engem.

- Az idő múlásával járó fizikai nehézségeket hogyan viseli?

A szívem néha megtréfál, de minden reggel egy órát mozgok, ami szaknyelven ugrándozást jelent. Ifjúkoromban túlságosan is fitt voltam, ami miatt a gerincem és a csípőm nem éppen makulátlan, hiszen mindkét oldalon protézis segíti a lépteimet. Ez sok kihívást hozott, de igyekszem derűsen felfogni a dolgokat, és a családom rengeteget támogat. Feleségem, Frankó Tücsivel nagyon jól megvagyunk, bár mindannyiunkat megvisel Ági halála, aki a rendező első felesége volt. Az unokáknak különösen nehéz volt feldolgozni ezt a veszteséget. Szinte minden nap előfordul, hogy a telefonomért nyúlok, hogy felhívjam őt. Olyan közeli barát volt, hogy senki más nem állt hozzám ilyen közel. Nincs olyan probléma vagy kérdés, amivel ne fordulhattam volna hozzá, és rettenetesen hiányzik. Az életben azonban fontos, hogy elfogadjuk a korunkat, és tudomásul vegyük, hogy minden kalandra van lehetőség, csak idővel talán más formában.

Itthon és külföldön egyaránt számos lehetőség áll rendelkezésre. Milyen további álmok és célok foglalkoztatják még?

- Nos, nem kellett volna, hogy Ági távozzon. Jó lenne, ha több időt tölthetnék az unokákkal, hiszen annyira élvezem a velük való foglalkozást. Ráadásul igazán nagy vágyam, hogy Magyarországon megvalósítsam a Sándor Mátyás projektemet.