Már a hetedik ciklusára készül pályázni a belorusz elnök.
Bár a választások lebonyolítására még legalább fél év lenne a rendelkezésre álló idő, a hatalom úgy döntött, hogy ezeket a választásokat már most télen tartják meg. Ez különös, figyelembe véve, hogy Lukasenka vitatott hatodik ciklusa így mindössze négy és fél évre csökken. Összességében azonban, a húsz éve hatalmon lévő elnök számára ez a fél év már nem jelentős tényező; a hatalom megszerzésének és megtartásának dinamikájában nem játszik kulcsszerepet.
A hétvégi választások kimenetele szinte biztosra vehető, és ez a helyzet a választások megítélésére is érvényes. Jelenleg minden eddigi előrejelzés pontosan megvalósult: a Nyugat részéről a választások létezése is kétségbe vonódik, mivel Lukasenka már 2020 óta nem számít legitim elnöknek, míg Keleten azt hangoztatják, hogy végre egy valódi, nyugati beavatkozástól mentes, szuverén demokratikus folyamat előtt állunk. Az Európai Unió nemcsak a választásokat, hanem a választások kiírásáért felelős vezetést sem ismeri el, és az érintett vezetést egyáltalán nem foglalkoztatja, mit gondolnak róla a nyugati országok.
Az idei elnökválasztáson Lukasenka mellett további négy jelölt indul, ezek közül azonban egyik sem igazán ellenzéki, ezért az európai és összességében a nyugati országok többsége eleve nem tekinti legitimnek az idei választásokat mondván, hogy az pusztán Lukasenka - aki az ő olvasatukban 2020 óta önkényesen bitorolja a hatalmat - ismételt kinevezésének eszköze, ahol a választáson induló jelöltek csupán statiszta szerepet töltenek be.
Lukasenka elnökségének legitimitását a 2020-as választások után kérdőjelezték meg, amikor a hivatalos adatok szerint Lukasenka a szavazatok 80 százalékát szerezte meg, az ellenzék szerint pedig a több éve bebörtönzött Szjarhej Cihanovszkij felesége, Szvjatlana Cihanovszkaja kapta a szavazatok 56 százalékát. A választási eredmények kihirdetése után tömeges tüntetések zajlottak Minszkben, amelyeket erővel törtek le. Cihanovszkaja elhagyta az országot és a Biden adminisztráció jelentős támogatásával tulajdonképpen emigráns elnökként tevékenykedett. Az idei választásokon induló jelöltek közül egyik sem tekinthető rendszeridegennek, vagy rendszerkritikusnak.
Oleg Hajdukevics, aki a jelöléshez szükséges aláírásgyűjtés során 134 ezret szerzett a Liberál-Demokratikus Párt jelöltje korábbi rendfenntartó, jelenleg parlamenti képviselő. Pártjának politikája erőteljesen nyugat-ellenes és aktívan támogatja a Moszkvával való együttműködést. Őt követi Szergej Szirankov - 125,5 ezer aláírással a Kommunista Párt színeiben. Anna Kanopatszkaja az egyedüli jelölt, aki a 2020-as választásokon is egyéni jelöltként indult. Ő 121 ezer aláírást gyűjtött össze és végül Alekszandr Hizsnyak 112,7 ezer aláírással a Köztársasági Párt jelöltjeként, amely párt az utóbbi harminc évben nem indított jelöltet elnökválasztás során. A jelenleg külföldön tartózkodó Jurij Gubarevics, a bírósági határozattal felszámolt "Szabadságért" mozgalom korábbi vezetője, is kifejezte szándékát, hogy indul az államfői posztért. A Központi Választási Bizottság azonban megtagadta nyilvántartásba vételét. Ugyanezt a döntést hozták Diana Kovaljova mogiljovi vállalkozó, valamint olyan alig ismert figurák mint Alexander Drozdov és Viktor Kules csoportjaival kapcsolatban is.
Lukasenka összegyűjtötte a szükséges 2,5 millió aláírást, miközben az országban körülbelül 6,8 millió ember rendelkezik szavazati joggal. A jelöltséghez minimum 100 ezer aláírásra van szükség, így a megszerzett aláírások száma jelentős támogatottságot tükröz.
Becslések szerint jelenleg mintegy félmillió belorusz állampolgár él emigrációban. A Nyugat által elismert demokratikus erők így az esetek többségében ezek körében tevékenykednek Lengyelországan és Litvániában. Az általános üzenet körükben az, hogy a választásokon a lehető legtöbben a "mindenki ellen" opciót válasszák. Minszket igen sok kritika éri a politikai és az információs tér sterilsége miatt. Becslések szerint ugyanis Belaruszban jelenleg körülbelül 1200 ember van börtönben politikai vádak miatt, több rendszerkritikus médium is "extrémizmus" vádjával pedig tiltólistára került. Ilyen körülmények között a választások a rendszer kritikusai szerint értelmüket veszítik.
Van-e tétje egyáltalán az ilyen választásoknak?
Sokan úgy vélik, hogy a januári fagyos időjárás játszik kulcsszerepet a választások korai időpontjában. A 2020-as választások nem csupán a demokratikus erők szemszögéből váltak mérföldkővé. A belorusz vezetés, miután sikerült visszaszorítania a tüntetéseket, a külföldi szankciók hatására jelentős mértékben leépítette a politikai és civil szféra mozgásterét, amely addig valamelyest jelen volt. Ezen túlmenően, a nyugatellenes retorika is drámai módon felerősödött, ami új dimenziót adott a politikai diskurzusnak.
A politikai dinamikák szempontjából a külső beavatkozás vált a rendszer stabilitásának legnagyobb fenyegetésévé. Széles körben elterjedt a nézet, hogy egy január végén lebonyolított választás, még ha az elektorális csalódottsággal is terhelt, a közterekre való zavargások szempontjából viszonylag kisebb kockázatot hordoz. Ugyanakkor Minszkben úgy gondolják, hogy a Trump adminisztráció hivatalba lépése, ha valóban az enyhülés irányába mozdul Moszkvával, kevesebb hangsúlyt fektet a demokratikus normák betartására és érvényesítésére. Ezáltal az új választások lehetősége megnyithatja az utat a 2020-as voksolás által előidézett kényes helyzet felülvizsgálatára, ami Minszk számára a nyomás csökkentését is eredményezheti; még az is elképzelhető, hogy az új eredmények elismerése nem zárható ki teljesen. Naivitás lenne azt feltételezni, hogy a belorusz vezetés a Nyugattal való kapcsolata teljes helyreállítására számít. Ugyanakkor Minszk valóban a pragmatikus, gazdasági alapú kapcsolatok helyreállításában lenne érdekelt. Figyelembe kell venni viszont, hogy mekkora ideológiai szakadék húzódik az EU és a Trump-adminisztráció között, így az európai országokkal való viszony javulása, még egy amerikai enyhülés esetén is, erősen kétséges.
