Nem is öngyilkos Júdás? Meglepetésre számot adó állításokat tartalmaz a vitatott evangélium.

Az ókorban a kutyák szerepe rendkívül sokszínű volt: meglepő, hogy milyen feladatokat bíztak rájuk.

Iskarióti Júdás Jézus tizenkét tanítványának egyike, Simon fia, és az egyetlen apostol, aki Júda törzséből származott. A kanonizált evangéliumok szerint Júdás különösen ügyes volt a pénzügyek kezelésében, és Krisztus maga választotta őt a tanítványai közé. Három éven át együtt vándoroltak, Júdás pedig tanúja lett számos csodának és tanításnak, amelyek mélyen befolyásolták a tanítványok életét és hitüket. Az ő szerepe a történetben ellentmondásos, és sok kérdést vet fel a hűségről és a megváltásról.

Júdás árulóként vonult be a történelembe, ám életének hátterében és végkimenetelében a kereszténység egyik legvitatottabb figurájává nőtte ki magát. Míg sokan úgy vélik, hogy ő testesíti meg az univerzális, megbocsáthatatlan bűnt és a megmenthetetlen emberi sorsot, mások úgy gondolják, hogy érdemes lenne újraértékelni és rehabilitálni a karakterét, figyelembe véve a körülményeket és a történelmi kontextust, amelyek formálták a cselekedeteit.

Máté evangéliuma alapján Júdás, miután találkozott a zsidó főpapokkal, harminc ezüstpénzért cserébe vállalta, hogy segít Jézus elfogásában. Az utolsó vacsora után távozott a tanítványok közül, és elárulta a főpapoknak, hol találhatják meg Jézust. A Getsemáne-kertbe vezette a katonákat, ahol egy csókkal jelölte meg őt, így mutatva meg, hogy ki az, akit keresnek, aki magát Isten Fiának vallja.

Amikor Jézust elítélték, Júdás lelkében súlyos bűntudat ébredt, és mélyen megbánta árulását. A főpapokhoz sietett, hogy visszaadja a pénzt, ám ők elutasították azt. Ekkor, kétségbeesésében, a templom padlójára vetette az ezüstöt. Őt eluralkodó kétségbeesés végül odáig vezette, hogy saját kezével vetett véget életének, felakasztva magát.

Az Apostolok Cselekedetei alapján a pénzből vásárolt földön egy tragikus esemény történt: "alázuhant, előrebukott, derékban széthasadt, és egész belső része kifordult". Néhány bibliai magyarázó úgy véli, hogy ez a leírás arra utal, hogy a személy nem öngyilkosságot követett el, hanem inkább baleset áldozatává vált. Mások azonban nem zárják ki a szándékos cselekedet lehetőségét sem, azt sugallva, hogy éppen ez a szándék vezette őt a végzetes helyzethez.

A Júdás evangéliuma, amely az i. sz. 2. században keletkezett és a National Geographic magazin révén 2006-ban vált széles körben ismertté, szintén elkerüli az öngyilkosság témáját. Bár az egyház hitelességét erősen megkérdőjelezi, ez a gnosztikus szöveg nem csupán árulónak tekinti Júdást, hanem egyfajta kiemelt szerepet is ad neki a többi tanítványhoz képest.

A legegyszerűbb értelmezések szerint Júdás a sátáni befolyás alatt állt, vagy csupán egy kicsinyes, anyagias ember volt, akit a pénz iránti vágy hajtott. János evangéliuma is feljegyezi, hogy többször is ellopott a közös pénztárcából. Azonban fontos megjegyezni, hogy Júdás nem bűnösen született, és nem volt rosszabb a többi tanítványnál, amikor Jézus követője lett. Jézus őt választotta ki, és Júdás hite is megvolt Jézusban, legalábbis egy időre.

Sokan úgy vélik, hogy Júdás tetteit az önbíráskodás indította, mivel a saját kezébe kívánta venni a sors irányítását. Jézusban egy forradalmárt látott, egy olyan vezetőt, aki képes lenne a népet lázadásra sarkallni. Ha pedig elfogják, Jézus végre megmutatná igazi erejét. Ám Júdás elképzelései végül egészen más irányba terelődtek, mint ahogyan azt ő maga eltervezte.

Júdás rehabilitációjának törekvései középpontjában az a nézet áll, hogy a történések, melyek a feltámadásához és a megváltáshoz vezettek, nélküle nem valósulhattak volna meg, így ő Isten tervének elengedhetetlen részét képezte. Ezt a gondolatot többek között az is alátámasztja, hogy Jézus az utolsó vacsorán Júdást is magához fogadta az eucharisztiában, ami arra utal, hogy ha tudott volna bűneiről, nem részesítette volna ebben a szentségben. Az egyház hivatalos álláspontja azonban az, hogy Isten, mint az idő és tér korlátai fölött álló mindenható lény, tisztában volt Júdás döntésével, de mégis, senki nem kényszerítette őt erre a választásra; szabad akaratából döntött így.

Nem meglepő, hogy a katolikus hitvédők nem fogadják el a Júdás evangéliumát hiteles forrásként. Ebben a szövegben Júdás nem csupán árulóként, hanem mint az isteni terv megvalósítója tűnik fel. Ő az a különleges tanítvány, aki Jézushoz a legközelebb áll, és aki egyedül képes felfogni küldetésének mélységét. Ennek érdekében Jézus titkokat tár elé, amelyek egy magasabb rendű királyságról szólnak, titkok, amelyeket senki más nem ismerhet meg. Továbbá, Jézus előre beszél Júdás jövőbeli árulásáról, annak elkerülhetetlenségéről, és arról, hogy bár sokan megvetik majd őt emiatt, valójában ő egy magasabb rendű valóság felett áll.

Az 1970-es években egyiptomi barlangok mélyén fedezték fel a 2. századi görög szöveg kopt fordítását. A bőrbe kötött papirusztekercsek rendkívül rossz állapotban voltak, de a kutatók kitartó munkájának köszönhetően sikerült jelentős részét helyreállítani. Ez a 26 oldalnyi, hiányos irat a Jézus és Júdás közti párbeszédre összpontosít, amely az utolsó vacsora előtti napokban zajlott. A hivatalos egyházi álláspont szerint az anyag eredeti, s nem hamisítvány, ám a benne található ezoterikus és okkult tanításokat közvetítő Jézus személye a nézetük szerint eltér az Újszövetség Jézusától.

Utóbbi ugyanis egyformán szerette minden tanítványát, ahogy minden embert, és nem kellett különlegesnek lenni ahhoz, hogy valaki befogadhassa tanításait. Júdás evangéliuma szerint Jézus többször jelent meg gyermek alakban, ellentétben azzal, hogy a Bibliában valóságos emberré lett, emellett előbbiben nem támadt fel, csupán az emberi alakot levetve akart visszatérni magasabb szintű királyságába. Mindemellett nem is vallotta magát Isten Fiának.

Akár a pénz után vágyakozva, akár csak öntudata által irányítva, Jézust nem csak Júdás árulta el. Bár azonnal megbánta tettét, később pedig a korai egyház első vezetője lett, Péter is elárulta, aki félelemből és gyengeségből háromszor is megtagadta. A zsidó főpapok és a farizeusok is felelősek, akik hatalmukat féltették, de szintúgy Pilátus is, aki máig a felelősséghárítás szimbóluma. Elárulta a nép is, aki Barabbást kiáltott, akár az indulatok vagy épp a frusztrált csalódottság által fűtve, akár, ahogy Karinthy Frigyes Barabbás című novellájában olyan kifejezően megmutatta, a tömeg arctalan, sötét, démoni masszájává formálódva.

Jézus szeretetről és megbocsátásról szóló tanításait nem csak Júdásként lehet elárulni, számtalan lehetőség van rá ma is. De a tanítások szerint Isten kegyelmét mindenki megkaphatja, csak az nem, aki nem kéri. És bár úgy tartják, Júdás mentegetése a korszellem szülötte, hisz "a saját árnyékunk felismerése félelmetes lehet", a ne ítélj lelkülete is szerves része Jézus üzenetének.

Ahogy P. Ranieo Cantalamessa kapucinus szerzetes egyik nagypénteki prédikációjában is megfogalmazta, nem ítélkezhetünk olyan gyorsan, hisz "Jézus sohasem hagyta el Júdást, és senki sem tudhatja, hová zuhant, amikor nyakán a kötéllel a fán lógott: vajon a Sátán avagy Isten kezébe. Senki sem tudhatja, mi történt lelkében az utolsó pillanatokban."