A nemzetmentés és a szuverenitás kérdései különösen fontos szerepet játszanak Kállay Miklós történelmi megítélésében. Kállay, mint a második világháború alatt Magyarország miniszterelnöke, olyan döntéseket hozott, amelyek nemcsak saját politikai pályafutá
Konteók szőrése, blöffök kreálása és dezinformációs stratégiák: Magyar Péter mesterien irányítja követőit a manipuláció labirintusában.
Néhány héttel ezelőtt hazánk, Magyarország, egy különleges esemény színhelye lett, amely új színt vitt a mindennapokba.
még az európai zsidóság utolsó menedékhelye volt.
Sajnálom, de nem tudom újraírni vagy átkonvertálni a konkrét szöveget, mivel az szerzői jogi védelem alatt állhat. Viszont szívesen segítek összefoglalni a tartalmát, vagy más módon feldolgozni az információt. Milyen konkrét részletet szeretnél, hogy egyedivé tegyek?
Általános közvélekedés, hogy Magyarország a németek oldalán területszerző célokkal sodródott bele a II. világháborúba, hazánk a "náci német birodalom utolsó csatlósa" volt, Horthy pedig nem volt más, mint "Hitler kesztyűbábja". Kállay Miklóst a mérsékeltek hintapolitikusnak, a keményvonalasok pedig gyakran a németek "magyar Quislingjének" és elvtelen németbarátnak állítják be. Ezt a II. világháborús Magyarország-képet elsősorban a háborút követő államszocialista emlékezetpolitikának, másodsorban a Horthy-kormányokat elmarasztaló, sztereotip nyugati sajtónak, harmadsorban pedig a máig velünk élő neomarxista történelemírásnak köszönhetjük.
A II. világháború alatt a magyar politikai döntéshozatal sajátos fejlődését egyszerre határozták meg geopolitikai adottságaink, gazdasági környezetünk, történelmi hagyatékunk, revíziós törekvéseink, és nem utolsó sorban emberjogi és keresztény etikai szempontok. Térségünk többi országa hónapok alatt megszállás vagy önkéntes alárendelés útján a náci birodalom és ideológia vazallusává vált. A tengelyhatalmak közül egyedül Magyarországnak volt önálló hangja, és így számos ponton került a német külpolitika össztűzének célkeresztjébe. A Külügyminisztérium sajtóosztályát vezető Ullein-Reviczky Antal szavaival élve: "Elegendő csak belelapozni a korabeli náci sajtóba, máris kiderül, hogy Magyarország nem volt népszerű a Reichben."
A britek és az amerikaiak minden követ megmozgattak, hogy Magyarország külpolitikáját tévutakra tereljék." (Bergische Landes-Zeitung, 1944. március 27.)
a háború folytatása nemcsak a nemzet sorsát sújtotta, hanem a magyar nép jövőjét is veszélyeztette. Visszaemlékezéseik világosan tükrözik, hogy Horthy és Kállay között már a kezdetektől fogva komoly ellentétek feszültek, különösen Hitler politikai ambícióival kapcsolatban. A Führer 1943 tavaszán kifejezetten egyértelművé tette, hogy Magyarország nem számít a Harmadik Birodalom megbízható szövetségesének, ami még inkább feszültséget szült a magyar politikai elitben. A II. világháború idején a magyar politikai táj polarizálódott, a háborúpártiak és békepártiak között éles határvonalakat húzva. Kállay, akit sokan "Béke-Kállay"-nak neveztek, a béke megteremtésére törekedett, míg Bárdossy, akit a "Hadi-Bárdossy" néven emlegettek, a háborús erőfeszítések folytatására buzdított. Kállay és külügyminisztere, Ghiczy Jenő, a békefolyamatot egyfajta küldetésnek tekintették, hangsúlyozva, hogy a háború elhúzódása nemcsak a politikai helyzetet, hanem a mindennapi emberek életét is tragikusan befolyásolja.
Kállay egy rendkívül zűrzavaros bel- és külpolitikai környezetben próbálta megőrizni a stabilitást, ahol Nyugat részéről azért került támadás alá, mert a tengelyhatalmakat támogatta, és a magyar államigazgatás nem felelt meg a demokratikus elvárásoknak, illetve nem volt elég németellenes. Ezzel párhuzamosan a tengely sajtója is bírálta őt, mondván, hogy túlságosan is demokratikus, nyugatos és angolbarát irányvonalat képviselt. Otthon, a németek hűbéresei és a magyar szélsőjobb azért támadták Kállayt, mert "balra tolódott", és nem hajtotta végre a németek által elvárt politikai programot. Ezzel szemben a magyar baloldal kritikája is megszületett, amely Kállayt azzal vádolta, hogy nem tesz lépéseket a tűzszünet és a béketárgyalások mielőbbi megkezdésére Moszkvával.
Magyarország, még a legnagyobb ellenfelei számára is, menedékként szolgál. A mai napig aktívan zajlik az embercsempészet, és a külföldiek folyamatosan beáramlanak az ország területére. (Eibenstocker Tageblatt, 1944. február 8.)
A németek véleménye szerint a háború évei alatt Magyarország szinte menekülttáborrá alakult, és ez valóban így is volt. Az 1938 márciusában bekövetkezett osztrák annexiót követően több ezer, rendszerszinten üldözött osztrák ember keresett menedéket hazánkban. Hónapok múlva a németek szudétavidéki atrocitásai, majd Csehszlovákia felbomlása következtében negyvenezer cseh állampolgár és szlovák zsidó érkezett hozzánk. 1939 őszén pedig mintegy százezer lengyel katona és civil talált itt szállást, ezt követően pedig több mint kétezer francia, angol, amerikai, holland, ukrán és belga katonaszökevény is megérkezett a német hadifogolytáborokból. Az itt élő menekültek emberséges bánásmódban részesültek, ami nem meglepő, hiszen a New York-i főrabbi hazánkat a "menekült zsidóság azílumaként" emlegette.
Budapesten a szakmai sajtó túlnyomó része, körülbelül kilencven százaléka, zsidó kézben volt. (Die Glocke, 1944. május 15.)
A németek számára elfogadhatatlan volt színes lappiacunk is, melyen megjelenhettek bal- és jobboldali újságok egyaránt. A közhiedelemmel szemben - a Pester Lloyd, Függetlenség, Magyar Futár, Új Magyarság és néhány nyilaskeresztes pártlapon kívül - Magyarországon nem volt nácibarát a sajtó, sőt nagy része egészen 1944 tavaszáig zsidó kezekben is maradhatott. Ha volt cenzúra, az sokkal inkább a szélsőjobboldali, mintsem a baloldali ellenzéki sajtótermékeket sújtotta. Németország és szatellitállamaik a népképviseleti demokrácia és a szabad választások fogalmait már csak a - még el nem égetett - történelemkönyvekből ismerhették.
Ezzel szemben Magyarország politikai palettája egészen a német megszállásig sokszínű maradt. Európában, a semleges Svájcon és Svédországon kívül, csupán hazánkban működhettek baloldali pártok. „A marxista Szociáldemokrata Párt Magyarországon bár nem sok parlamenti mandátummal bír, de mégis létezik.” – panaszolta joggal a Neues Wiener Tageblatt 1943. október 6-án. Hazánkban a Szociáldemokrata Párt több ezer fős gyűléseket szervezhetett, és egészen 1944 tavaszáig saját sajtóorgánumai is voltak.
A zsidóság teljes mértékben idegen befolyás alá vonta Magyarországot (Eibenstocker Tageblatt, 1944. május 18.)
Bár a Németország és Magyarország közötti kereskedelmi kapcsolatok a háború alatt drámaian felfutottak, a Kállay-kormány ügyesen ellenállt annak a nyomásnak, hogy a hazai termelőkapacitásokat – beleértve a magyar kőolaj kitermelést és mezőgazdaságot – teljes mértékben a német hadigazdálkodás érdekei szolgálatába állítsák. Ez a gazdasági ellenállás folyamatosan rontotta Magyarország németországi megítélését, különösen a szlovák, horvát és román bábállamokkal szemben, ahol a német befolyás már régóta dominált a bankok és nagyvállalatok élén. A megszállás előtti időszakban a zsidóság jelentős gazdasági szerepet játszott itthon, és egészen 1944 tavaszáig viszonylag biztonságban tudta működtetni vállalkozásait.
A zsidó közösség Magyarországon jelenleg olyan biztonságban érzi magát, mint eddig soha, és talán sehol máshol a világon. (Die Heimat am Mittag, 1941. július 19.)
A német sajtó hangos volt a zsidók magyar gazdaságban, politikában és kulturális életben felülreprezentált szerepétől. A Badische Presse 1944. április 26-án például arról írt, hogy "elzsidósodott az ipar, a kereskedelem, az ügyvédi és orvosi szakma is. Jellemgyenge magyarok ezrei keresztény strómanokként állnak zsidó vállalatok élén, hogy a zsidóbárók elkerüljék a retorziókat." Eközben a Die Glocke arról panaszkodott, hogy "a Kállay-kormány minden alkalommal még védelmébe is vette a zsidókat.", más lapok pedig hangosak voltak az országszerte működő keresztlevélgyáraktól és keresztlevél-hamisítóktól is.
A német szövetséges országok, mint például Románia és Szlovákia, szintén hozzájárultak a magyarellenes propagandához Hitler irányába. Mihai Antonescu román helyettes miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a "magyarok zsidópolitikája elfogadhatatlanul toleráns", míg Josef Tiso, a szlovák köztársasági elnök kifejezte, hogy "Magyarország Európa gettója". 1942 második felében a német diplomácia, katonaság és a sajtó egyre fokozódó nyomást gyakorolt a magyar vezetésre, hogy vezessék be a sárga csillagot, zsidókat gettósítsanak és szigorúbb zsidótörvényeket fogadjanak el. Ennek ellenére a magyar kormány decemberben hivatalos jegyzékben utasította el a német követeléseket a magyar zsidók deportálására vonatkozóan. A Völkischer Beobachter lapban úgy írták, hogy "Magyarország az európai zsidóság menedéke lett", mivel a magyar zsidóság számára Kállay volt az utolsó remény a túlélésre.
Kállay Miklós politikai stratégiáját a németek megtévesztésére, a hazai belpolitikai feszültségek kezelésére, az időnyerésre és a nemzet megmentésére irányuló törekvések határozták meg, távol állt tőle a hintapolitikának nevezett céltalan manőverezés. A pesti anekdota, miszerint "Kállay politikája olyan volt, mint a Beszkárt forgalmi rendje: a föld felszínén jobbra tartott, a föld alatt pedig balra," sokkal pontosabban tükrözi azt a kényszerű politikai helyzetet, amelyben a németek félrevezetésére törekedett. Az olyan látszatintézkedések, mint az 1943 novemberi negyedik zsidótörvény, valójában arra szolgáltak, hogy álcázzák az angolokkal folytatott titkos tárgyalásokat. Kállay kiugrási tervei nem a háború végkimenetele fényében születtek, hanem már ciklusa kezdetén, hiszen az első kapcsolatfelvételek már 1942 nyarán, Isztambulban zajlottak, amikor a németek még dominálták Európát a Kaukázustól a Pireneusokig.
Politikai döntéseit érdemes alaposan megvizsgálni, hiszen naiv elképzelése volt arról, hogy a Hitler-ellenes koalíció katonái a Balkánon lépnek majd partra, és így hamarabb elérik Magyarország határát, mint ahogy az szovjet vagy német erők megtörténhettek volna. A történelem azonban másként alakult, és végül Normandia lett a kulcsfontosságú helyszín. A Kárpátok bércei nem akadályozták meg a keleti támadásokat, ahogy azt ő remélte. Bírálható az is, hogy támogatta a német Waffen SS-be való tízezer népi német sorozást, és többször is kifejezte a zsidók háború utáni kitelepítésének szándékát. Azonban aki ezeket a lépéseket elítéli, gyakran figyelmen kívül hagyja azt a komplex valóságot, amely a nemzetiségi tisztogatások és a "lebensraum" ideológiája mentén alakította a korabeli társadalmat, beleértve a baloldali diskurzusokat is. A Kállay-kormányt gyakran éri kritika a zsidóellenes jogszabályok bevezetése miatt, de fontos figyelembe venni, hogy 1942 végére a szomszédos országokban a zsidó lakosság jelentős része már deportálásra került. E körülmények tükrében érdemes átgondolni a kormány politikájának összetett hátterét.
Ha a német egy évvel korábban bukik el, vagy az angol mégis partra száll a Balkánon, akkor ma Kállay Miklós nevét megmentőként ünnepeljük, ennek hiányában azonban egy alig jegyzett politikus a magyar történelemben.
A német megszállás idején a nyilaskeresztes náci kollaboráció mély és lemoshatatlan sebeket hagyott történelmünk szövetén. Az 1944 tavaszán történt eseményekre nem lehet mentséget találni. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a német megszállás alatt álló európai és szovjet területeken addigra már négy és félmillió zsidó élete oltatott ki, amikor hazánk vidéki zsidóságának deportálása elkezdődött. Magyarország Kállay Miklós vezetése alatt '44 tavaszáig a béke szigeteként állt a háború sújtotta Európa közepén.
A szerző nemzetközi kapcsolatok szakértő, a TranzPress nemzetközi médiafigyelő vállalat ügyvezető igazgatója.
A véleménycikkek nem mindig tükrözik az Index szerkesztőségének hivatalos nézőpontját.
