Orbán Viktor hatalma és a rendszere a politikai vezető karizmájának rendkívüli vonzerejére épül.
Orbán Viktor ügyesen manipulálja a nyugati liberális demokrácia kereteit. Bár sokan próbálják a liberális demokrácia elveit alkalmazni rá, eddig senkinek sem sikerült meggyőzően alátámasztania, hogy a magyar politikai rendszer ne felelne meg ennek a kategóriának.
Orbán Viktor hatalma nem csupán jogi keretek között gyökerezik, hanem személyes teljesítményére és karizmájára is épít. Az Orbán-rendszer kiépítése során ez a személyes politikai erő és a mögötte álló társadalmi támogatottság adta meg a szükséges mozgásteret. Kétharmados többséget elérni nem ördöngösség; azonban az, hogy ezt a mandátumot mire fordítja, kizárólag Orbán Viktor döntésein múlik. A rendszerének megalkotása, bevezetése és fenntartása folyamatosan a politikai vezető népszerűségén alapul, amely a mai napig meghatározza a politikai tájat.
A diktatúra szó használata félrevezető. Egyrészt önfelmentő a kritikusok számára: ha diktatúra, akkor a parlamenti politizálás semmit nem ér ellene. Történelmileg egyébként nem igaz: a magyar emberek szabadsága ma összehasonlíthatatlanul és minőségében is nagyobb, mélyebb, mint 1948 és 1990 között volt a kommunista diktatúra időszakában. Nagyobb, mint 1919 után. És nagyobb, mint 1867 után, hiszen a korlátozott választójog és a társadalmi státuszon alapuló politikai limitek 1990 után nem érvényesültek. Ma azon vitatkozunk, hogy a metaforikusan analfabétának nevezett tudáskorláttal rendelkező emberek választójogát érdemes lenne-e korlátozni. Még ez az extrém vita sem ér fel azonban a korábbi helyzettel. Az 1910-es években ugyanis még a nők, vagy a (polgári és arisztokrata) tulajdon nélküli emberek szavazati jogának felvetése is extremitásnak számított.
Orbán Viktor hatalma és befolyása a demokrácia keretein belül bontakozik ki. Csak olyan közösségben tudja érvényesíteni uralmát, ahol az emberek szabadon gyakorolják szabadságjogaikat. Ha ezt egyeduralomnak tekintjük, akkor is elengedhetetlen, hogy a politikai vezető a demokratikus jogokkal teljes mértékben rendelkező polgárok között valósítsa meg hatalmát. Máskülönben ez nem lenne lehetséges.
Orbán Viktor kritikusai úgy vélik, hogy a Fideszben a hatalom Orbán kezében összpontosul, mivel egyszeri megszerzése elegendő volt ahhoz, hogy a rendszer stabilizálódjon. Azóta a sok akarat nélküli kisember képtelen megkérdőjelezni a miniszterelnök dominanciáját. Ez a megközelítés vezeti el a diktátor fogalmához is, amelyet sokan Orbán személyével azonosítanak.
A véleményem szerint Orbán karizmája a párton belül is erőteljes hatással bír, hiszen ez a karizma a teljesítményére alapozva formálódik. A politikai karizma nem statikus, mint például az irodalmi elismerés, hanem dinamikusan változik, és rendszeres bizonyítékokat igényel az alkalmasságról, akár negyedévente vagy félévente. Orbán folyamatosan bizonyította, hogy a saját területén ő a legalkalmasabb. Más politikai szereplők is elindulhattak volna a karrierjének nyomdokain, de valamiért nem tették. Ez a lehetőség a Fidesz megalakulásától kezdve, 1990-től egészen Fodor Gábor távozásáig tartott, és Áder János 2002-es időszaka alatt, amikor Orbánt helyettesítette, valamint Pokorni Zoltán elnöki időszakában is fennállt. Orbán a saját teljesítményével emelkedett ki, ambíciói pedig megerősítették pozícióját. Ő volt az, aki folyamatosan a legjobbnak bizonyult a pártelnöki szerepben, miközben az irányvonal meghatározásáért is felelt. Kihívóként, majd miniszterelnökként sikeresen építette fel saját kultuszát a Fidesz szavazói között már az 1998-as kampány előtt, majd 2002-ben a polgári körök ereje is azt mutatta, hogy a jobboldali támogatók még vesztes pozícióból is mellette állnak. 2010-re pedig már alaposan felkészült a kormányzásra és a politikai hatalom gyakorlására.
Mi, magyarok hajlamosak vagyunk olykor szellemi akadályokat felfedezni olyan helyeken is, ahol valójában nincsenek. Ez a hajlam hozzájárul Orbán Viktor hatalmának megerősödéséhez. Valójában nem olyan robusztus, mint ahogyan sokan érzékelik. Ez a megértés kulcsfontosságú a hatalmának természetéről.
Magyarországon a Fidesz által támogatott társadalmi struktúra nem csupán törvények keretei között formálódik, hanem sokkal inkább a szokásjog és a hagyományok határozzák meg. Az emberek jelentős része arra kíváncsi, hogy hol húzódnak azok a határok, amelyek átlépése már nem megengedett, és milyen alternatívák léteznek a megvalósítható lehetőségek között. Ezt a keretet örökölték, hiszen a kommunista rezsim alatt a falak létezése szinte elkerülhetetlennek tűnt, és ezt a felfogást a hatalom is megerősítette. A jobboldali diskurzusban, különösen a trianoni békeszerződés kapcsán, egyfajta nosztalgia és veszteségérzet is megjelenik, amely a "vesztes nemzet vagyunk" narratívájában ölt testet, tovább erősítve e falak létjogosultságát a közgondolkodásban.
A leggyakrabban idézett mondások közül talán a "Ne szólj szám, nem fáj fejem" a legjellemzőbb Magyarországra. Ez a kifejezés szinte azonnal előkerül a mindennapi konfliktusok rendezésénél, mint egyfajta alapigazság. Ilyen környezetben felmerül a kérdés: milyen típusú társadalmi ellenállás létezik azokkal szemben, akik a hatalom pecsétjét viselik? Magyarországot nem csupán a "fortélyos félelem" irányítja, hanem sokkal inkább a falakról alkotott képzetek és a határok, amelyeket az emberek maguk között húznak. Orbán Viktor kétségtelenül az a politikai vezető, aki ügyesen kihasználja ezeket a falakat, és az erős politikusok imázsát képviseli. Az őt követő, sokszor felnagyított hatalmú vezetők szintén hajlamosak arra, hogy fenyegetésekkel érveljenek a kritikus hangokkal szemben, sugallva, hogy aki hangot ad véleményének, az rosszul járhat. Ebben a kontextusban a prediktív erő a kulcsfontosságú tényező: nem csupán a tényleges hatalom léte számít, hanem sokkal inkább a hatalmi visszacsapás lehetősége. Magyarországon ez az, ami meghatározza az emberek viselkedését és reakcióit.
Orbán Viktor mint diktátor képzete azért szükséges, hogy az emberekben benne lévő félelmek helyett mindenki inkább a politikus és az általa képviselt politikai rendszer erejéről beszéljen. Az egyéni felelősséggel való szembenézéstől tartja magát mindenki távol.
A liberális demokrácia jelenlegi állapotát gyakran az intézmények számában, jogkörükben és a működésük során más intézményekkel való konfliktusaikban mérjük. Azonban a kialakult rendszer mögött rejlő informális hatásmechanizmusok gyakran elkerülik a figyelmet. Ezekben a keretek között politikai vezetők – akik lehetnek domináns pártok elnökei is, nem csupán a miniszterelnökök, mint ahogy azt Lengyelország példája is mutatja – személyes kapcsolatokon keresztül befolyásolják az intézmények működését. Természetesen, az orbánista narratíva már most is vitatkozna ezzel: hol vannak a bizonyítékaim arra, hogy Orbán Viktor személyesen alakítja az intézményeket? E kérdés valóban nyitott, és eddig senki sem tudott egyértelműen bizonyítani. Ennek ellenére a saját információimra támaszkodva folytatom az elemzésemet.
Orbán Viktor egy rendkívül összetett és átfogó rendszert épített ki, amelyet az élet különböző szegmensein keresztül az általa kiválasztott vezetők, vagy azok megbízottjai képviselnek. Ezen a téren Orbán népszerűsége nem csupán a parancsuralomra és a félelemre épül, hanem inkább a személyes tekintélyére és elfogadottságára, amely rendkívül magas szinten áll. Karizmája a politikai teljesítményéből nyer táplálékot, így folyamatosan megerősíti pozícióját a közéletben. Bátor lépésekkel szállt szembe a hatalmasokkal, akikkel korábban senki nem próbálkozott, mint például az IMF, Soros György vagy az EU. Ezen kívül sikeresen letért a korábban megkérdőjelezhetetlennek tartott politikai irányvonalakról, mint a megszorítások, az államháztartási reformok, a mezőgazdaság háttérbe szorítása, vagy a magyar nagytulajdonosi kör bővítését elkerülő stratégiák.
Orbán Viktor felismerte, hogy az intézmények működésének irányítása szoros összefüggésben áll az ott dolgozó egyének személyével. A jogszabályok és szakmai normák érvényesítése végső soron mindig konkrét embereken múlik, akik értelmezik a kormányzati döntéseket és a jogi kereteket. Ha olyan emberek kerülnek kulcsszerepekbe, akik osztják a Fidesz ideológiáját, akkor a jogi keretek és az intézmények autonómiája is torzulhat, hiszen az ő értelmezésük mentén alakulnak a különböző területek szabályai és eljárásai. Az egyének szakmai nézetei pedig természeténél fogva eltérőek lehetnek, ami a liberális demokrácia lényegét képezi: a szabad értelmezés és véleményformálás lehetőségét. Ebből fakad annak a szükségessége, hogy egy új alkotmány jöjjön létre, amely kétharmados parlamenti többséggel teljes mértékben a Fidesz értékrendjét tükrözheti.
Ők a szabályoknak akarnak megfelelni. Magyarországon viszont a személyek azok, akiknek a személyes meggyőződésére mindenki megtanul odafigyelni vagy igyekszik annak megfelelni. Ez ad lehetőséget a Fideszhez tartozó elképzelések érvényesítésére. Ha a vezetők a Fidesz szempontjait, értékeit elfogadják, akkor a beosztott dolgozók is alkalmazkodnak. A másik oldalról viszont ezt az "azonosulást" nem lehet a liberális demokrácia megfigyelési szempontjai, kritériumai alapján tetten érni. Sem a jog érvényesülése, sem az intézményi szabadság nem sérül, ha az intézmény dolgozói - vagy azok vezetői - a Fidesz felfogásához tartozó nézeteket, szempontokat vesznek figyelembe, vagy azokat szolgáló döntéseket valósítanak meg.
A karizmatikus vezetés megvalósítását jelentősen elősegíti, hogy Orbán Viktor támogatói szemszögéből nézve már-már prófétai képességekkel rendelkezik: képes előre látni a jövőt, és pontosan tudja, hogy mely problémák, témák fognak a közeljövőben a középpontba kerülni. Legyen szó a bevándorlásról, az orosz-ukrán konfliktus következményeiről, az Európai Unió lemaradásáról, vagy az amerikaiak világpolitikai önzéséről, ezek a kérdések mára már forróbbá váltak, miközben Orbán már évek óta figyelmeztet a veszélyekre. A magyar politikai palettán nem találni olyan személyt, aki ennyire bátor és jól tájékozott lenne, mint ő. Ez a látásmód nemcsak hogy motiválja választóit, de a kritikák élét is tompítja, hiszen az általa megfogalmazott jövőbeli előrejelzések egyre inkább beigazolódni látszanak. Mindez Orbán Viktor egyéni teljesítményének köszönhető, és hozzájárul karizmájának és társadalmi elfogadottságának erősödéséhez.
Magyarország politikai táját Orbán Viktor vezetése alatt nem csupán saját teljesítménye formálja, hanem a társadalmi és kulturális minták ügyes kihasználása is jelentős szerepet játszik a Fidesz politikai stratégiájában. Uralma során egy olyan politikai alkalmazkodási folyamat bontakozott ki, amely a társadalmi szokások és normák összefonódásán alapul. Ez a dinamikus együttműködés képes kialakítani és fenntartani a legnagyobb hatalommal rendelkező politikai vezető pozícióját, mindezt anélkül, hogy szükség lenne formális intézményekre, törvényekre vagy nyílt konfliktusokra. Az ilyen típusú összefonódás mérése és értékelése azonban a liberalizmus keretein belül nem igazán kivitelezhető, mivel azok nem képesek megfelelően megragadni ezt a komplex politikai jelenséget.
Ma már évek óta politikai síkon zajlik a harc a liberális demokrácia hívei és Orbán Viktor, valamint támogatói között. Ebben a küzdelemben mindenki azt az eszközt használja, amelyre hatással lehet. Az Európai Unió, valamint a mögötte álló nemzeti kormányok, az uniós támogatásokat nem folyósítják, míg Orbán Viktor az EU-nak és a tagállamoknak fontos ukrán erőforrások megvonásával próbálja sakkban tartani ellenfeleit.
A háttérben pedig egy ennél is mélyebb csata zajlik. Orbán Viktor mindenkit meg akar gyengíteni, aki politikai rendszerét támadja és meg akarja azt változtatni. És mindenkivel szívesen köt szövetséget, aki nem szól bele a demokratikusan elnyert mandátuma felhasználásába. Ez alakítja a szövetségi politikáját. Itthon is, külföldön is. Pártok, kormányok és országok között is. Ennek a mozgástérnek is a karizmáján alapuló uralom az alapja. Megteheti, hogy erre hagyatkozik, mert mind a választói, mind a hivatalban lévő tisztviselők őt a személyében követik és támogatják. A személy elfogadottsága politikai gyújtóerő tud válni. Ez olyan aktivista politikusnak, mint amilyen Orbán Viktor, mennyei ajándék. Ebből táplálkozik a szuverenitásnak az a mértéke, amelyet itthon és külföldön kivívott magának. Ez a szuverenitási fok az, amely az unortodox orbáni döntéseket lehetővé teszi.
A szerző volt újságíró, ma üzleti coach.
A véleménycikkek nem mindig fejezik ki az Index szerkesztőségének hivatalos álláspontját.
