Trump "Amerika Első" külpolitikája most valóban megváltoztathatja a liberális világrend sorsát - a kérdés már csupán az, hogy mi következik majd mindezek után.
"A második világháború utáni nemzetközi rend nem egyszerűen elavult, hanem ma már fegyverként is használják ellenünk" - jelentette ki Marco Rubio külügyminiszter-jelölt múlt heti kongresszusi meghallgatásán Washingtonban. A floridai szenátor Donald Trump legtöbb jelöltjével ellentétben kifejezetten szívélyes fogadtatásban részesült mindkét párti kollégái részéről, jó személyes kapcsolatai és a hagyományos republikánus világképhez illeszkedő külpolitikai nézetei miatt kétség sem férhet ahhoz, hogy a felsőház gyorsan és nagy többséggel hagyja jóvá kinevezését. Rubio megszólalása azonban világossá teszi, hogy Trump hatalomba való visszatérésével végleg lezárul egy hosszabb korszak az USA külkapcsolataiban.
A nemzetközi kapcsolatok szakértői körében régóta élénk diskurzus tárgyát képezi a globális intézményekre és szabályokra alapozott liberális rend létezése. Kérdéses, hogy valaha is valóban létezett-e ez a rend, vagy csupán az amerikai hegemónia sajátos melléktermékeként értelmezhető. Amennyiben volt is ilyen rendszer, annak válságáról már közel két évtizede találkozhatunk különféle elemzésekkel. Alexander Cooley és Daniel Nexon professzorok legújabb, a Foreign Affairsben publikált cikkükben arra hívják fel a figyelmet, hogy érdemes lenne elvetni a "liberális rend" kifejezést, mivel az mára inkább ideológiai terheket cipel, mintsem hogy valóságos vezérlő elvként szolgáljon. Ez a fogalom megnehezíti a diskurzust az Egyesült Államok szerepéről a globálisan átalakuló világban. Az internacionalisták számára ez a kifejezés egy idealizált múlt iránti vágyakozást ébreszt, míg a jobboldali populistákban olyan heves ellenérzéseket kelt, amelyek végső soron az Egyesült Államok hosszú távú helyzetét is gyengítik. A diskurzus összetettsége és a kifejezés körüli feszültség rávilágít arra, hogy a globális politikai táj dinamikusan változik, és a régi narratívák már nem feltétlenül alkalmazhatók a jelen kihívásaival szemben.
A liberális nemzetközi rend Cooley-ék szerint nem Trump újraválasztásával szűnt meg, hanem a régi-új elnök politikai felemelkedése inkább tünete egy hosszabb ideje zajló átrendeződésnek, de a második győzelem így is egyértelművé teszi: a 2017-20 közötti időszak nem egyszeri kilengés volt csupán, hanem jóval markánsabb irányváltás része. A Biden-adminisztráció fő célja volt elhitetni a világgal, hogy Amerika "visszatér" hagyományos nemzetközi vezető pozíciójába a megelőző ciklus anomáliája után. Részben azonban a globális erőviszonyok változása miatt, részben mivel Trump visszatérésének lehetősége végig beárnyékolta a bideni külpolitikát, az elnök kénytelen volt felvállalni a korlátait felismerő szuperhatalom szerepét.
Rubio kongresszusi nyilatkozata bizonyos értelemben ennek a diskurzusnak a továbbvitelét jelentette, amikor a külpolitikai megfontoltság előnyeit taglalta.
Bár napjainkban nem számítanak különösebben meglepőnek, Rubio kijelentései mégis izgalmas perspektívát nyújtanak, ha figyelembe vesszük a politikai táját. Tíz évvel ezelőtt Rubio a mainstream republikánusok egyik kiemelkedő elnökjelöltje volt, aki Barack Obama külpolitikai irányvonalát bírálta, amiért az nem tartotta elég fontosnak az Egyesült Államok kivételes szerepét a világban, és túlzottan távolságtartóan viszonyult a globális morális vezetéshez. Ma már nyilvánvaló, hogy a politikai táj drámaian megváltozott. A szabadkereskedelem elkötelezett híveként Rubio korábban a kereskedelmi megállapodások szilárd támogatója volt, ám most a "szabad és korlátlan kereskedelem" iránti szinte vallásos elköteleződést tette felelőssé az amerikai ipar hanyatlásáért, a középosztály csökkenéséért és a munkásosztály válságáért. Nyilvánvaló, hogy Rubio nézetei átalakultak az évek során, de a legutóbbi meghallgatás egyik fontos megállapítása, hogy Trump "Amerika Első" retorikája mára hivatalos politikává vált. Az új külügyminiszter számára pedig kulcsfontosságú, hogy hűséges maradjon az elnökhöz, ami új irányvonalat és prioritásokat jelent a külpolitikában.
A novemberi választások óta a világ, különösen az Egyesült Államok szövetségesei, figyelmesen szemlélik, hogy mit hoz a hétfőn hivatalba lépő új kormány. Bár aggodalomra ad okot a helyzet, pánikra azért nem került sor, sőt, az utolsó hetekben talán már egyfajta óvatos optimizmus is tapasztalható. Trump esetleges visszatérése nem volt meglepetés, és a távozó, valamint az új adminisztráció közötti eredményes együttműködés a gázai tűzszünet érdekében sokak számára megnyugtató jele volt. Friedrich Merz, a német kancellári poszt várományosa, egészen odáig merészkedett, hogy Trumpot "nagyon jól kiszámítható" politikusként jellemezte, akinek elnöksége "lehetőséget kínál Európa számára". Ugyanakkor az új elnök Panamával és Grönlanddal kapcsolatos megnyilatkozásai már élesebb kritikákat váltottak ki a szövetségesek körében.
