"Valószínű, hogy soha többé nem fogom látni a férjemet." - ukrán nyelven: "Ймовірно, я більше ніколи не побачу свого чоловіка."

Az oroszok által megszállt területekről elmenekülők Belaruszon keresztül érkeznek meg Ukrajnába - a belarusz-ukrán határ egyetlen hivatalos átkelőjén keresztül. Hosszú kerülőúton naponta néhány tucatnyi ember érkezik ide egy szál bőrönddel - van, aki végleg áttelepül, más csak időszakosan. A fogadókonténerben meleg étel és néhány jó szó várja őket a bizonytalan folytatás előtt.

A mi történetünk 2014-ben kezdődött, amikor a megszállás elérte a mindennapjainkat. Azt hittük, hogy ennél már nem lehetne súlyosabb a helyzet, de sajnos tévedtünk. Eleinte gúnyoltuk az LNP-t (Luhanszki Népköztársaság - a szerk.), és az ukrán törvények keretein belül próbáltuk folytatni az életünket. Az orosz útlevelet pedig határozottan elutasítottam. Pedagógusként dolgoztam, és mindig hangot adtam a véleményemnek, de egy nap a férjemhez odalépett egy barátunk, aki az önkormányzatnál dolgozott, és figyelmeztetett: "Ma 42 embert vittek el a börtönbe, csak egy napod van, hogy elmenj." Azóta a barátunkat már nem láttuk.

- mondja Marina, aki egykor Luhanszkban élt, miután néhány perccel ezelőtt átlépte a belorusz határt és végre ukrán földre lépett.

Az Oroszország által 2014-ben részben, majd 2022-ben teljesen megszállt kelet-ukrajnai Luhanszk megyéből Oroszországon át Belaruszon keresztül tudott elmenekülni, Ukrajnába pedig az egyetlen működő határátkelőn léphetett be ismét.

A határátkelő valódi arca csak a legközelebbi szemlélő számára tárul fel: azok, akik az ukrán oldalról próbálnak eljutni ide, egy sor tankcsapda, fedezék és betonakadály között kénytelenek gyalogolni. A kimenő forgalom teljesen leállt, így a határ átlépése már csak Belaruszból, kizárólag gyalogosok számára lehetséges. Ez a helyzet tette az átkelőt a 2022 utáni orosz fennhatóság alá került ukránok számára egy rendkívül keresett menekülési útvonallá.

Marina, aki férje súlyos betegségét hátrahagyva állt a választás előtt, a menekülés mellett döntött. Most, "anyaországbeli" rokonok és lakhatási lehetőségek nélkül, Lengyelországba készül továbblépni.

A férjem kijelentette, hogy itt szeretné befejezni életét, és nem kíván útnak indulni a világba. Valószínű, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor találkozunk.

Marina az egyike annak a 40-60 embernek, akik naponta érkeznek Belarusz irányából, és akiknek a fogadására egy egész ökoszisztéma épült ki a határ ukrán oldalán.

A civilek által felállított egyik konténerben meleg étel, kávé és egy-két kedves szó várja az érkezőket. A szomszédos konténernél egy sofőr áll készenlétben, hogy az egyetlen bőrönddel érkező menekülteket eljuttassa a legközelebbi nagyvárosba. Onnan pedig már könnyedén folytathatják útjukat a tömegközlekedés segítségével.

A legtöbben kora tavasztól egészen késő őszig érkeznek. Azonban nem mindenki hagyja végleg el az otthonát; sokan akiket a házuk rombolása vagy a falujuk szétesett infrastruktúrája kényszerít arra, hogy a telet másutt töltsenek. Inkább átköltöznek a legnagyobb hidegben a gyermekeikhez vagy unokáikhoz, majd tavasszal visszatérnek. Az út azonban nem olcsó mulatság: több napnyi buszozás és több mint százezer forintnak megfelelő összeg szükséges ahhoz, hogy valaki belevágjon ebbe az utazásba.

Mivel az orosz hatóságok nem engedélyeznek független médiát vagy újságírókat sem a 2014-ben elcsatolt, sem a 2022 óta megszállt területeken, az ottani életkörülményekről kizárólag az orosz propaganda mellett az onnan menekülő emberek tapasztalatai révén szerezhetünk információt.