Létezik egy olyan szféra, ahol Putyin párhuzamosan képes visszautasíthatatlan ajánlatokat intézni mind az Egyesült Államok, mind Kína felé.
Donald Trump beiktatása óta felgyorsultak a diskurzusok az orosz-ukrán konfliktus jövőjéről. A helyzetben kulcsszerepet játszanak azok a ritkaföldfémek, amelyek Ukrajna földje alatt rejtőznek, és amelyekkel próbálják megerősíteni az Egyesült Államok elnökének elköteleződését a kelet-európai ország támogatása mellett. Ugyanakkor a versenyfutás során Putyin is rendelkezik olyan erőforrásokkal és stratégiákkal, amelyek komoly ellenérvet jelenthetnek az amerikai oldal számára, így a geopolitikai játszmákban még mindig sok a bizonytalanság.
2025 februárjában az orosz-ukrán konfliktus egyik legérdekesebb kérdése az lett, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna képes lesz-e megegyezni a kelet-európai ország területén található értékes nyersanyagok felhasználásáról. A helyzet kulcsa abban rejlik, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeretné biztosítani hazája gazdasági és katonai stabilitását egy esetleges békekötést követően. Zelenszkij úgy véli, hogy a ritkaföldfémek kitermelésének lehetősége vonzó ajánlat lehet Donald Trump számára, aki hajlamos a tranzakciós megfontolásokra, ezáltal potenciálisan elősegítve a megegyezést.
A terv bevált, a Fehér Ház ráharapott az ötletre, de azért ez sem tűnik egy fekete vagy fehér ügynek. Most éppen úgy tűnik, hogy a felek megegyeztek a részetekről, amelyből éppen a legfontosabb rész, a védelmi garanciák hiányoznak. Az ukrajnai gazdaság kilátásai viszont ezzel javulhatnak, mivel
A kitermelt erőforrásokból származó bevételek egy részéből egy olyan alapot alakítanának ki, amely révén támogathatják az ország újjáépítési folyamatait.
Bár nem teljes körű, de kisebb sikernek azért ezt is elkönyvelhetik Kijevben. Papíron mindenképpen. Az egész ügy mögött ugyanis még vannak egymásnak ellentmondó kommunikációs panelek, ráadásul még alá sem írták a szerződéseket. Az is belerondíthat, hogy a föld mélyén megbúvó erőforrások kitermelése nem biztos, hogy olyan egyszerű és jövedelmező lesz. De ez majd a jövő kihívása lesz a felek számára, addig is még bőven
További tényezők is közrejátszhatnak, amelyek tovább bonyolíthatják ezt a már amúgy is zűrzavaros helyzetet: nem okoz különösebb meglepetést, hogy Oroszország várható lépései is jelentős hatással lehetnek a fejleményekre.
Érdekes, hogy az ukrajnai konfliktus lezárásának kérdése a ritkaföldfémek és más nyersanyagok színre lépésével egy új dimenziót nyerhet. Az egyeztetések során olyan régiók is szerepet játszhatnak, amelyek eddig nem voltak a figyelem középpontjában. Ilyen például a Jeges-tenger térsége, amelyet az amerikai Wall Street Journal legutóbb "soha nem látott forrósággal" illett. Ez a megfogalmazás rendkívül találó, hiszen itt olyan geopolitikai és gazdasági érdekek ütköznek, amelyek alapjaiban formálhatják a jövőbeli együttműködéseket és konfliktusokat.
Az olvadó jégsapkáknak "köszönhetően" egyre egyszerűbbé válik a beruházások lebonyolítása, ami felkeltette a nagyvállalatok érdeklődését.
A jelenség mögött egy rendkívül aggasztó folyamat húzódik meg: míg a világ többi része a klímaváltozás következtében fokozatosan melegszik, az Északi-sarkvidéken ez a folyamat négyszeres sebességgel zajlik. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Jeges-tenger környéke hirtelen a karibi szigetvilág klímáját öltötte magára; a vidék továbbra is zord és barátságtalan körülményekkel várja az ide látogatókat, és az év jelentős részében gyakorlatilag élhetetlen. Azonban a lassú javulás elegendő ahhoz, hogy a nyersanyagok iránt éhes hatalmak felkerekedjenek és megkezdjék a terület ásványkincseinek kiaknázását. Kína is aktívan részt vesz ebben a folyamatban, annak ellenére, hogy gyakorlatilag nincs területi kötődése az Arktiszhoz; erről azonban majd később bővebben beszélek.
Az emberi történelem során a Föld legészakibb csücske mindig is különleges vonzerőt gyakorolt a felfedezőkre, akik a bolygónk pólusának meghódítására törekedtek. Számos kísérlet irányult a titokzatos tengeri átjárók felderítésére, amelyek gyorsabb és rövidebb utakat ígértek. Az évek múlásával a felfedezések egyre sikeresebbé váltak, ám az emberiség figyelme fokozatosan a régióban rejlő értékes erőforrások kiaknázására irányult. A 21. századra a Jeges-tenger térsége a nagyhatalmak versenyének egyik középpontjává vált, hiszen mindenki vágyott egy kis részesedésre e terület kincseiből, amelyeket korábban még kiaknázatlanoknak hittek. A jég visszahúzódása új tengeri kereskedelmi útvonalakat nyitott meg, amelyeket a bonyolult és költséges jégtörési technológiák használata nélkül is könnyedén lehetett hasznosítani. Ezek az új átjárók nemcsak a régió gazdasági kitermelését segítik elő, hanem az olcsó tengeri szállítással a logisztikai kihívásokat is egyszerűbbé teszik. A jövő tehát izgalmas lehetőségeket rejt magában, és a Jeges-tenger térsége új fejezetet nyithat az emberi felfedezések és gazdasági fejlődés történetében.
A legnagyobb előnyben Oroszország van, ennek pedig egyszerű okai vannak: Moszkva fér hozzá a térséghez a hosszú tengerpartjával a területhez.
A rivalizálás leginkább a katonai területen jelent látványos lépéseket, bár talán ez jelent a legkevésbé meglepetést. A hidegháborúban a szovjetek és az amerikaiak is ide telepítették a legmodernebb megfigyelőberendezéseiket. A szocialista blokk 1991-es összeomlását követően átmeneti enyhülés következett itt be, mivel Moszkvának volt ezer meg egy fontosabb dolga is a támaszpontok fenntartása helyett, ezért Washington sem izgatta magát már annyira a sarkköri bázisok miatt. A hatalmak még közeledtek is egymáshoz, környezetvédelmi és halászati együttműködéseket kötöttek.
A békeidő azonban nem tartott sokáig, és Vlagyimir Putyin orosz elnök érkezésével ismét megkezdődött a fokozott aktivitás a Jeges-tenger vidékén.
Az utóbbi időben lényegében visszatért a hidegháborús gondolkodás, egymást érik az újabb fenyegető lépések a térségben. Az orosz haditengerészet atom-tengeralattjárókkal gyakorolja a rakétakilövést, míg a NATO kétéltű támadásokat szimulál északon. 2024 júliusában két orosz és két kínai bombázó rendkívül közel repült el az Egyesült Államok északi állama, Alaszka partjaihoz, emiatt pedig a republikánus Lisa Murkowski szenátor is kiakadt, "példátlan provokációnak" nevezte az esetet. Valamivel később a két nagyhatalom hajókat küldött a térségbe, jelezve ezzel jelenlétüket. A kölcsönös nyomásgyakorlási kísérletek viszont aligha érnek véget az ukrajnai háború (átmeneti vagy tényleges) lezárásával. Ez a térség egyszerűen katonai szempontból is túl fontos ahhoz, hogy bárki el tudja engedni, vagy visszább tudjon venni az elképzelésekből, mivel nagy a félelem, hogy akkor esetleg lemaradnak majd a versenyfutásban. Ráadásul itt olyan stratégiai előnyt élveznek az oroszok, amelyet aligha hagynának csak úgy elúszni: egyszerűen ameddig nekik van kiépített katonai infrastruktúrájuk az Arktiszon, addig ez a NATO és az Egyesült Államok esetében kevésbé igaz.
A hátrányos helyzet már Washingtonban is tudatosult, ezért Kanada mellett az Egyesült Államok is aktívan részt vesz a védelmi rendszereik korszerűsítésében, hogy megvédjék magukat egy esetleges támadástól a zord észak felől. Alekszandr Mojszejev admirális vezetésével az Északi Flotta élére került egy olyan szakember Oroszországban, aki mélyreható ismeretekkel bír a régióról és pontosan tudja annak stratégiai jelentőségét. Nem meglepő, hogy számos új támaszpont építése kezdődött a távoli északon, és ez a tendencia az ukrajnai konfliktus kirobbanása óta is folytatódik. Bár a béke érkezése Ukrajna miatt itt valószínűtlen, nem zárható ki, hogy a feszültségek enyhülni fognak a felek között. A legtöbb geopolitikai elemzés arra számít, hogy a jégpáncéltól mentes világ a jövő feszültségzónája lesz, és a jelenlegi helyzet enyhíthet ezen a dinamikán. Ukrajna váratlan betörése a globális ritkaföldfém-kitermelői piacra előnyhöz juttathatja, ami a Kreml számára elfogadhatatlan. Putyin, érzékelve Biden elnök "gyenge pontját", már megküldte az "ajánlatát" az Ovális Irodának, arra kérve az Egyesült Államokat, hogy működjenek együtt az orosz lelőhelyek kiaknázásában.
Fontos megjegyezni, hogy Vlagyimir Putyin és csapata rendkívül ügyes stratégiával közelítenek a helyzetükhöz, és nem valószínű, hogy önszántukból átadják a kitermelési jogokat, különösen nem a legfőbb ellenfelüknek. Ugyanakkor Moszkvában is tisztában vannak azzal, hogy esetleg kompromisszumra kell jutniuk, hiszen a nyugati szankciók sok esetben nem hozták meg a kívánt eredményt, de jelentős károkat okoztak az orosz gazdaságban. E káros következmények a leginkább tőkeigényes iparágakban, például az északi nyersanyagok kitermelésében mutatkoznak meg, ahol szinte az egész szektor szünetel.
Mint ahogy számos más területen, úgy most is Kína magatartása áll az egyik legfontosabb kérdés középpontjában Washington számára.
Moszkva 2014 óta, a Krím egyoldalú elcsatolásának következtében, kénytelen szembesülni a Nyugat által bevezetett szankciókkal, amelyek fokozatosan elszigetelték Oroszországot, és a keleti nagyhatalom irányába terelték. Ez a tendencia 2022-ben, az ukrajnai invázióval igazán felgyorsult, mivel a Kreml új piacokra tett szert, míg Kína örömmel vette az olcsó nyersanyagokat a szomszédjától. Az együttműködés nem csupán gazdasági vonalon zajlik: a kutatás és a védelmi-biztonsági területeken is szorosabb kapcsolatok alakultak ki. Kína, bár sok szempontból dominálja a helyzetet, és többet tud nyújtani Oroszországnak, mint amennyit az vissza tud adni, mégis kínál néhány fontos előnyt, amelyeket Hszi Csin-ping elnök barátsága Putyinnal hoz magával. Különösen a Jeges-tenger térségében figyelhető meg, hogy Moszkva nem emel különösebb ellenállást a növekvő kínai befolyás ellen. Ennek hátterében több ok is áll: egyrészt a szorult helyzet miatt a vezetés kénytelen engedni a kínai partner akaratának, másrészt Peking prioritásként kezeli a gazdasági aspektusokat, amelyek összhangban állnak az orosz igényekkel. Ebből adódóan olyan jelentős projektek, mint a Jamal és az Arctic 2 LNG is megvalósulnak. Hivatalosan az orosz nyersanyagok kereskedelme nem lehetne következmények nélkül, de az úgynevezett "árnyékflotta" segítségével ezt a problémát is sikerült orvosolni, így az orosz olaj továbbra is csendben áramlik a partnerek felé.
a Kreml sikeresen navigált a nemzetközi politikai tájon, és képes volt fenntartani a befolyását Közép-Ázsiában. A kialakuló új helyzetben a nyersanyagok feletti verseny felerősödne, és Oroszország, miközben látszólag kompromisszumra törekszik, valójában megerősíthetné a pozícióját a globális piacon. Kína, mint a világ egyik legnagyobb energiafogyasztója, nyilvánvalóan nem nézheti tétlenül, ahogy Moszkva és Washington közötti kapcsolatok normalizálódnak, hiszen ez közvetlenül érintené a saját érdekeit is. A nemzetközi színtéren tehát egy bonyolult sakkjátszma zajlik, ahol minden lépésnek súlya van. Az amerikai vállalatok visszatérése nemcsak gazdasági szempontból lenne jelentős, hanem szimbolikus üzenetet is hordozna: a nyugati hatalmak nem mondtak le Oroszországról, sőt, újra felfedezik a lehetőségeket a térségben. Ez a helyzet Kínát arra ösztönözheti, hogy még inkább megerősítse szövetségét Oroszországgal, hogy biztosítsa saját energiaellátását és gazdasági stabilitását. A jövőbeli események alakulása tehát nemcsak a két nagyhatalom, hanem a globális energiaárak és a geopolitikai egyensúly szempontjából is kulcsfontosságú lesz. Ahogy a szankciók enyhülnek, és a befektetések újraindulnak, a világ figyelme a régióra irányul, ahol a jövőbeli győztesek már most elindítják a játszmájukat.
A két vezető hatalom számára is vonzóvá válhat a befektetések felgyorsítása a végtelen északon, hiszen ez nemcsak a távoli, elhanyagolt térségek fejlődését segítené elő, hanem új lehetőségeket és dinamizmust is hozna a teljes gazdaságba. Ezzel együtt egy új, élénkítő impulzus áramolhatna, amely nem csupán regionális szinten, hanem globálisan is hatással lenne a fejlődésre.
Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezzel egyáltalán nem oldódik meg az Arktisz körüli rengeteg vitás ügy, maximum átmenetileg csillapodik a feszültség. A mostanában újra kissé háttérbe szoruló Grönland amerikai felügyeletének kérdése mutatja meg igazán, hogy mennyire stratégiai szempontként tekint a sarkköri területekre az Egyesült Államok is. Ott elsődlegesen szintén az ásványkincsek kitermelése kapott nagy figyelmet, ám nem maradtak el azok az érvek sem, hogy a világ legnagyobb szigetére különféle "nemzetbiztonsági" indokok miatt van szüksége Washingtonnak. Ez közvetlenül éppen visszakanyarintja a gondolkodást a katonai szempontokra, hiszen
A dán ellenőrzés alatt álló terület esetleges birtoklásával az amerikaiak jelentős hozzáférést nyerhetnének az Északi-tengerhez, ami lehetőséget adna számukra, hogy újra komoly szereplőkké váljanak a régióban zajló versengésben.
Nem meglepő, hogy Putyin nem fogadta kedvezően az elképzelést, mivel azt saját ambíciói szempontjából fenyegetőnek érezte. Moszkva azonban folyamatosan dolgozik azon, hogy a nemzetközi közvélemény előtt érvényesítse álláspontját: az Jeges-tenger mélyén rejlő ásványi kincsek kitermelési jogainak jelentős része Oroszországot illeti meg. Az ENSZ bizottságaihoz számos kutatási anyagot benyújtottak, különös figyelmet szentelve a Lomonoszov-gerinc körüli terület ellenőrzésének, amely iránt Dánia és Kanada is komoly igényt támaszt.
A nagy északi versenyfutásban egyelőre tehát Oroszország áll nyerésre, bár a túlhevült helyzetben éppen a - várakozások szerint már a napokban - megköttetendő ukrajnai-amerikai ásványkincs megállapodás hűtheti le egy kicsit a kedélyeket. Ez ugyanis a napnál is világosabban mutatja, hogy Donald Trumppal a kölcsönös gazdasági előnyök mentén nyélbe lehet ütni komoly üzleteket, amit a Kreml nem akarhat elszalasztani, még akkor sem, ha ez átmenetileg letekeri a kemény militarista kommunikációt az északi sarkkör térségében. Persze, ehhez egyelőre még egy sokkal nagyobb akadály, az ukrajnai béke megkötése áll előttük, de szinte biztos, hogy a háttérben már zajlik a stratégiaalkotás a jövő nagy bizniszéhez.
