A Kádár-korszakban működött egy vállalat, amelynek X volt a neve. De vajon milyen tevékenységet folytatott ez a cég?

A rendszerváltás után a magántulajdon tisztelete megerősödött, ami miatt a kölcsönzés iránti érdeklődés visszaesett, és végül a vállalat sorsa megpecsételődött.

A kerület irányítója valójában nem hozott létre semmi forradalmian újat, csupán újraértelmezte a kölcsönzés koncepcióját, amely már a szocialista érában is jelen volt. Bár az Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Vállalat nem éppen a legérdekesebb név, a nagy X betű embléma biztosan sokak számára ismerős, különösen azoknak, akik már betöltötték a negyvenedik életévüket.

"Ne költsön feleslegesen, inkább válasszon kölcsönt!" - talán sokaknak ismerős ez a negyven éves reklámszlogen. A televíziós hirdetések is emlékezetesek maradtak, hiszen Mericske Zoltán, a nyolcvanas évek gyermekműsoraiból ismert zenész, és a nemrégiben elhunyt színész-humorista, Forgács Gábor voltak a főszereplők. Az egyik különösen emlékezetes jelenetben Mericske egy takarítógépet mutat be a kíváncsi járókelőknek, míg Forgács Gábor vidéki gazdaként, tájszólással fejezi ki értetlenségét.

Egy másik szkeccsfilmben a két főszereplő heves vitába keveredett arról, hogy ki vásárolja meg, és ki kölcsönzi a színes tévét, a hűtőgépet, valamint a videomagnót a boltban. Hiszen ezek a termékek is kölcsönözhetőek voltak az állami vállalattól, és mind olyan eszközök, amelyek akkoriban horribilis összegekbe kerültek. A párbeszédük tele volt humorral és feszültséggel, hiszen mindketten pontosan tudták, hogy a kölcsönzés és a vásárlás nem csupán anyagi döntések, hanem életstílus- és prioritásbeli választások is.

Egy nemzet gyermeki serege szórakozott a veszélyes műanyag golyók zörgésével.

A nyolcvanas évek első felében a videók ára körülbelül 60 ezer forintot tett ki, miközben az átlagkereset mindössze 5400 forint volt. Ahogy az évtized haladt előre, a kölcsönzők népszerű terméke a videokamera lett, amely a bérlők számára igazi különlegességnek számított. Ezt a berendezést főként ballagásokra és családi ünnepségekre bérelték azok, akik addigra már összegyűjtöttek egy videolejátszó árát. A kamera viszont még mindig a luxus kategóriába tartozott, és sokak számára elérhetetlen álomnak számított.

Az átlagember számára nem csupán a borsos árú műszaki cikkek váltak elérhetővé, hanem számos praktikus, bérelhető eszköz is. Gondoljunk csak a kempingsátorokra, gumimatracokra és hálózsákokra, amelyekre az emberek évente csupán egy-két hétig számíthattak – a panellakás szűkös előszobaszekrényében pedig nem lett volna könnyű tárolni őket. Emellett a nyaralás során bérelhető volt a Camping-bicikli is, amely ideális megoldást jelentett azok számára, akiknek nem állt rendelkezésre zárható tárolóhely a lakóépületben, vagy akik csupán a szabadság idején pattantak nyeregbe.

A tanácselnök volt az átkos királya: jelentős hatalommal bírt, mindenki a kedvét kereste

A rendszerváltás idején, amikor a kapitalizmus újraértelmezte a magántulajdon fogalmát, hirtelen minden, ami nem a miénk, ciki lett. A műszaki cikkek ára drasztikusan csökkent, így Bécsből hoztuk a videomagnót, míg a színes matracok, amelyek csupán néhány nyarat bírtak ki, szintén megjelentek a piacon. Persze, csak azok engedhették meg maguknak a nyaralást a kilencvenes évek gazdasági nehézségei közepette, akiknek volt némi megtakarítása, miután a vállalati üdülők is bezártak. Közben a kölcsönzővállalatok is csendben eltűntek a süllyesztőben.