Csiki Anna, a West Ham labdarúgója, úgy érzi, hogy jelentős felelősség hárul rá azokra a fiatal lányokra, akik most lépnek be a futball világába itthon.

Első magyarként szerződtették a világ egyik legnevesebb női futballbajnokságába Csiki Annát, aki súlyos sérülését legyőzve érkezett Angliába. A 46-szoros válogatott játékos hangsúlyozta, hogy a női foci iránti érdeklődés Angliában és Magyarországon gyökeresen eltér, de optimistán tekint a jövőbe. Reményei szerint izgalmas mérkőzésekkel és kiváló teljesítményekkel tudják elnyerni a futballrajongók tiszteletét és bizalmát.

Gyerekkorom óta él bennem az álom, hogy egyszer a legnagyobb színpadokon adhassam elő a tehetségemet. Sajnos, vagy talán éppen ellenkezőleg, nem sajnos, de rá kellett jönnöm, hogy ennek megvalósulására valószínűleg nem itthon, Magyarországon lesz lehetőségem.

Nem szeretném, hogy nagyképűen hangozzon, de tudtam, hogy amit el akarok érni a focival, azt külföldön fogom tudni elérni" - mondja Csiki Anna, a londoni West Ham futballklub játékosa, aki tavaly szeptemberben az első magyar lett, aki bemutatkozhatott a legerősebb női bajnokságban, az angol Womens Super League-ben (WSL). A 25 éves martonvásári sportolót az idei szezon elején a városi rivális Tottenham Hotspur együttesétől vették kölcsön egy évre, ő pedig szívesen ment, abban a reményben, hogy az új csapatban több lehetőséghez jut majd.

Anna egy sportos családban nőtt fel, édesapja lovasedzőként tevékenykedett, így gyerekként számtalan sportágat próbálhatott ki. A labdajátékok mellett a lovaglás, síelés, úszás és tenisz világát is felfedezte. Kézilabdázóként is kiemelkedő tehetséget mutatott, ám amikor tizenkét évesen a Ferencváros futballcsapatához való csatlakozás küszöbén állt, elérkezett az idő, hogy komoly döntést hozzon. A kézilabdás karrier és a foci között kellett választania, és végül az utóbbit választotta. "Ha csak a kézilabda helyzetét néztem Magyarországon, akkor egyértelmű lett volna a választásom. A női válogatott az utolsó két olimpián részt vett, és az európai, valamint a világversenyeken is folyamatosan ott vannak, ráadásul a hazai csapatok is jól teljesítenek a Bajnokok Ligájában. De a döntésem mögött mindig is a szívem állt, ahogyan az élet más területein is. Hiába voltam ügyes kézilabdázó, a foci iránti vonzalmam mindig is különleges volt számomra."

Azt meséli, hogy amióta csak tudja, a foci a mindene volt; édesapjával együtt nézték a mérkőzéseket, és órákon át beszélgettek a játék szépségeiről. Ezért nem meglepő, hogy mélyen érti és átlátja a sportág finomságait. Ráadásul bal lábas, ami különleges előnyt jelent számára: "Ha a szívemre teszem a kezem, azt mondhatom, hogy ennek a adottságnak köszönhetem a sikereimet. Ez egy igazi ajándék, hiszen minden csapatban szükség van olyan játékosokra, akiknek a bal lába a titkos fegyverük. Ráadásul, mivel nagyon fiatalon kezdtem el focizni, technikás játékosnak tartom magam. Ha csak a szakmai eredményeimet sorolnám, biztos vagyok benne, hogy ezek a tényezők vezettek el idáig."

A mentális aspektusok is kulcsszerepet játszanak az élsportban. "Úgy vélem, hogy a futball, mint sok más sportág, túlnyomórészt a mentális felkészültségen múlik. Évek óta kiemelt figyelmet fordítok a lelki állapotomra, és egy szakember segítségével dolgozom a fejlődésemen. Ő rengeteget segít nekem, és nélküle valószínűleg nem lennék ott, ahol most tartok. Természetesen nem mondhatom, hogy mindig a legjobb formámban vagyok; minden reggel úgy ébredek, hogy ma fantasztikus edzésem lesz, de folyamatosan igyekszem következetes és kiegyensúlyozott maradni."

Anna nem pusztán arra vágyott, hogy külföldön próbálhasson szerencsét, nagyon konkrét célja volt: kedvenc csapatába, a Bayern Münchenbe készült, és ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy az iskolában is ezért választotta a német nyelvet. 2019-ben járt is próbajátékon a német együttesnél, elégedettek voltak vele, szerették volna leigazolni, a Ferencváros azonban nem fogadta el az ajánlatukat. Későbbi nyilatkozataiból egyértelműen kiérezhető volt, hogy neheztelt emiatt a klubjára, tüske maradt benne. Fél évvel később aztán, amikor a svéd BK Häcken jelentkezett érte, már nem álltak az útjába.

"Biztos, hogy az évek során enyhült a csalódottságom, de akkor, tizennyolc-tizenkilenc évesen ott álltam az álmom megvalósulásának a kapujában, nagyon rosszulesett ez a dolog. Lehetséges, hogy teljesen más karrierút állna mögöttem, egész máshol lennék. Sose tudjuk meg. De őszintén mondom, nagyon hálás vagyok azért, hogy végül Svédországban kötöttem ki, mert olyan élményeket, barátságokat és tapasztalatokat szereztem, amelyek az életem végéig elkísérnek majd. Nagyon sok mindent tanultam és teljesen önállóvá váltam. A skandináv kultúra nagyon jó lépcsőfok akkor, ha valaki külföldre vágyik, mert nagyon befogadó közösség. Úgy érzem, most kerek a történetem, de akkor nagyon-nagyon nehéz volt elfogadni, hogy hoztak egy döntést a fejem fölött, amibe nem volt semmilyen beleszólásom."

"Nehéz elfogadni, ha úgy bánnak az emberrel, mint egy tárggyal.

Ezért is elengedhetetlen a mentáltréner és pszichológus jelenléte, hiszen az élet számos szegmensében - nem csupán a futball világában - olyan kihívásokkal találkozunk, amikor csupán annyit tehetünk, hogy alázattal előre lépünk. Meggyőződésem, hogy a belefektetett munka idővel mindig meghozza a gyümölcsét.

Anna nemcsak magáról és a légiós létről, de a futballról is rengeteget tanult Svédországban. Óriásinak tűnt számára a váltás, hiszen olyan országba igazolt a magyar NB I.-ből, ahol évtizedek óta óta nagyon erős a női futball - a svéd válogatott jelenleg a FIFA-ranglista harmadik helyén áll, volt már világbajnoki és kétszer olimpiai ezüstérmes is -, s olyan csapathoz, amely stabil résztvevője az európai kupasorozatoknak. Taktikailag fejlődött a legtöbbet, de a hazaitól eltérő, illetve az erőnlétre és a súlyzós edzésekre is nagyobb figyelmet fordító edzésmódszereknek köszönhetően sokkal gyorsabb, erősebb is lett az ott töltött évek alatt.

A játékos stabil kezdővé nőtte ki magát, rendszerint végig is játszotta a mérkőzéseket. 2022 decemberében azonban egy edzés során súlyos sérülést szenvedett, keresztszalag-szakadással kellett szembenéznie. Tizennégy hónap kemény munkájába telt, mire újra pályára léphetett. "Ez az időszak egy igazi érzelmi hullámvasút volt számomra. Gyakran éreztem, hogy mindennek vége, és soha többé nem fogok focizni. A családom, a barátaim és a támogatóim voltak azok, akik segítettek átvészelni ezeket a nehéz időszakokat. Nélkülük biztosan nem tudtam volna végigcsinálni a rehabilitációt."

Még javában zajlott a felépülésem, amikor az edzőm, Robert Vilahamn, új lehetőséget kapott a Tottenhamnél. búcsúzáskor azt mondta: "Gyógyulj meg, térj vissza a pályára, és kövesd a példámat." Ezt a mondatot nem igazán vettem komolyan; inkább csak udvarias gesztusnak tűnt, próbálta motiválni a folytatásra. Kicsit fel is húzott, mert nem értettem, miért mond ilyet, amikor pontosan tudja, hogy hosszú kihagyás vár rám, és hogy a visszatérésem mennyire kiszámíthatatlan lesz.

Amikor újra elkezdtem játszani, egyre többször beszélgettünk, és ő folyamatosan érdeklődött, hogyan érzem magam fizikailag és mentálisan. Ekkor kezdtem el azon töprengeni, hogy talán igazán komolyan veszi ezt az egészet. Tavaly augusztusban pedig a menedzserem felhívott, és megkérdezte, mit szólnék ahhoz, ha megpróbálnánk megállapodni a Tottenhammel. Egy pillanatra sem haboztam.

Számomra nem volt kétséges, hogy ha egy neves angol csapat keres meg, mindenképpen szeretném megfontolni a lehetőséget, és újra együtt dolgozni Roberttel.

A két klubnak ezután még meg kellett egyeznie a kivásárlási árban, és nekem is meg kellett hoznom egy döntést, mert máshonnan is érdeklődtek irántam. De bevallom őszintén, egyáltalán nem volt kétséges, hogy inkább Anglia felé venném az irányt."

Az angolt a legjobb, legerősebb női futballbajnokságként tartják számon, hajtós, kemény meccseken edződnek az ott szereplő játékosok. Nem könnyű ilyen körülmények között újraépítenie magát egy sérülésből visszatérő játékosnak. Akadnak, akiknek nem is sikerül, mert mindig ott lesz bennük a félsz, és talán már nem mernek olyan rizikót vállalni a pályán, mint korábban. Annának is meg kellett küzdenie ezekkel az aggodalmakkal.

A rehabilitáció első napjától kezdve folyamatosan ott motoszkált bennem egy kérdés: vajon elég erős ez a térd ahhoz, hogy hosszú távon is megálljam a helyem egy élvonalbeli bajnokságban? Ez a gondolat végigkísérheti a karrieremet, és nem véletlen, hogy sokan megjegyzik: a játékosoknak általában annyi időre van szükségük a visszatérésük után, mint amennyi ideig sérültek voltak, hogy újra megtalálják a régi önmagukat. Az a célom, hogy ne azon stresszeljek, hogy az edzésen hogyan fog teljesíteni a sérült testrészem. Az elmúlt hónapok során elértem azt a szintet, hogy már nem foglalkozom ezzel, de tudom, hogy ez egy folyamatos mentális kihívás. Nagy örömmel mondhatom, hogy ismét az a Csiki Anna vagyok, aki a sérülésem előtt voltam.

Bár a futballista sok szép pillanatot élt meg, az előző szezonját mégsem tartja maradéktalanul sikeresnek. A Häckenhez képest hatalmas ugrásnak élte meg az átmenetet. "Büszke vagyok arra, hogy itt lehetek. Azokra a meccsekre, amelyeken pályára léptem, és azokra a teljesítményekre, amelyeket az első perctől kezdve nyújtottam. Itt óriási a versenyhelyzet, a keretek nem 16-18, hanem 26-28 játékosból állnak, így nagyon nehéz beverekednünk magunkat a kezdőcsapatba, sőt, még a meccskeretbe is. Tény, hogy időbe telt, mire sikerült felvennem a ritmust és elsajátítanom azokat a taktikai elemeket, amelyeket ez a bajnokság megkövetel. Én pedig élni akartam a West Ham által kínált lehetőséggel, hiszen focista vagyok, és a pályán, a mérkőzéseken érzem igazán jól magam."

Belföldön a női labdarúgásnak sajnos nem olyan kiemelkedő a státusza és népszerűsége, mint nyugati országokban, amit jól tükröznek a nézőszámok is. A válogatott mérkőzéseinek statisztikáihoz való hozzáférés azonban nem egyszerű, hiszen a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján nehezen találhatóak meg. Tavaly a csapat teljesítménye vegyes képet mutatott: két győzelmet, egy döntetlent és három vereséget könyvelhettek el az Európa-bajnoki selejtezők során, amivel hét pontot szerezve a csoport harmadik helyére végeztek Svájc és Törökország mögött. Ezzel bejutottak a rájátszásba, ahol Skócia ellen maradtak alul, így nem tudták megismételni az 1991-es sikerüket, amikor is kijutottak a tornára. A hazai mérkőzéseken a nézőszámok a következőképpen alakultak: 1713, 1413, 482 és 1213. Ezzel szemben az angol női csapat esetében a Wembley-ben például 63 248 néző szurkolt, míg más helyszíneken 42 561 és 23 003 látogató volt jelen. A Tottenham hazai meccseinek népszerűsége is figyelemre méltó, hiszen az előző szezonban 820-tól egészen 28 852 szurkolóig terjedt a nézőszám, ami egy Arsenal elleni összecsapásra vonatkozik.

Természetesen nem mindenki lelkesedik a női sportágak iránt. A kritikusok érvei gyakran a férfiak és nők teljesítményének összehasonlítására összpontosítanak, hangsúlyozva, hogy a nők állítólag gyengébbek és lassabbak, így a női futball élvezete kétségessé válik. Azonban ez az összehasonlítás nemcsak igazságtalan, hanem figyelmen kívül hagyja a biológiai különbségeket is. A nők és férfiak testfelépítése, fizikai adottságai jelentősen eltérnek egymástól, ezért nem várható el, hogy a női sportolók ugyanolyan szintű teljesítményt nyújtsanak, mint a férfiak. Ideje lenne, hogy az emberek elismerjék, a versenyt nem feltétlenül kell egymáshoz mérni, hiszen mindkét nem saját értékeivel és erősségeivel járul hozzá a sport világához.

A női foci megítélése során fontos, hogy önállóan, a saját értékeivel és sajátos jellegével tekintsünk rá.

Anna tapasztalatai alapján azonban még mindig távol vagyunk ettől, különösen hazánkban. Megkérdezték tőle, hallotta-e már, hogy csupán egy női focista? "Ó, sajnos igen. Azt hiszem, ezzel senkit sem érnék meglepetésként. A női foci elfogadottsága még nem érte el azt a szintet, ahol lennie kellene, de már tettünk előrelépéseket, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy egyre több ember tiszteletét elnyerjük."

Szerinte a női foci iránti nyitottság Svédországban és Angliában nem csupán a sport népszerűségéből fakad, hanem abból is, hogy a média folyamatosan reflektorfényben tartja ezt a területet. Az emberek számára természetes, ha egy kislány focizni vágyik, ami részben annak is köszönhető, hogy a válogatott és a klubcsapatok nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. "Csak izgalmas, látványos mérkőzésekkel és eredményekkel tudjuk felkelteni az érdeklődést és elnyerni a közönség bizalmát. Mindannyian azon dolgozunk, hogy ez megvalósuljon, hiszen ez nemcsak a mi, hanem a következő generációk jövője szempontjából is kulcsfontosságú."

Nagyon fontos számomra a kislányok jövője, akik most lépnek be a focivilágába. Az a vágyam, hogy felnőttként már ne kelljen a nehézségekkel küzdeniük, és ne ez terhelje meg őket. Szeretném, ha minden energiájukat a futballra összpontosíthatnák, és csak a sport élményére koncentrálhatnának.

A sikerekhez, a jobb nemzetközi eredményekhez - legalábbis a válogatott szintjén - Anna szerint ugyanarra volna szükség, mint más sportágakban: minél több külföldön pallérozódó, a magyarnál professzionálisabb körülmények között készülő, s a csapatában rendszeresen szereplő játékosra. A jelenlegi, a 2027-es világbajnokság selejtezőire készülő 23 fős keretben minimális többségben vannak a légiósok, tucatnyian. "Örülök, hogy elindultunk ebben a mutatóban fölfelé. Próbálok türelemmel lenni a válogatott felé és magammal szemben is, mert az elmúlt évben nem mindig sikerült olyan teljesítményt nyújtanom, amilyet elvártam magamtól. De bízom abban, hogy ebben a szezonban több lehetőséget kapok, és ezt a válogatottban is kamatoztatni tudom majd." (Az együttes az utóbbi két felkészülési meccsét megnyerte, Luxemburgot 4-0-ra, Szlovákiát 1-0-ra győzte le.)

Anna 2028-ig szóló szerződést írt alá a Tottenhammel, de ennél tovább is látja magát a pályán. Célja, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljen, álma pedig, hogy meg is nyerje. "Imádok hatalmas meccseket játszani komoly csapatok ellen, ahol igazából megmutathatom magam. Nagyon bízom abban, hogy még vagy tíz-tizenöt évig nem fogom azt érezni, hogy ez természetes."

Most valamivel távolabb került a vágyától, mert míg az anyaklubja a tizenkét tagú bajnokság negyedik helyén áll, a West Ham egyelőre keresi magát, az utolsó helyen szerénykedik, s Anna sem kapott még annyi lehetőséget, amennyiben bízott.

Akkor sem szeretne nagyon távol kerülni a futballpályától, ha majd véget ér az aktív karrierje. "Biztos vagyok abban, hogy szeretnék a fociban maradni, itt látom a jövőmet. Már el is kezdtem az edzőképzést, egy kurzust be is fejeztem. De egyébként is évek óta úgy járok az edzésekre, hogy nem csak tréningezek, hanem folyamatosan figyelem, az ott történtekből mit tudok majd később felhasználni."